2024. május 9., csütörtök

Európa-szerte elégedetlenek és tüntetnek a gazdák

Már egy hete tart a spanyol gazdák tiltakozása az Európai Unió fenntarthatósági politikája ellen. Több spanyolországi régióban is traktorokkal és útlezárásokkal adnak nyomatékot véleményüknek a tüntetők, akik támogatást követelnek az aszálykárok és a növekvő termelési költségek miatt is.

„Az utóbbi két évben a gabonaféléknél például 40 százalékos veszteségünk volt” – mondja az egyik tüntető spanyol gazda.

Egy másik pedig hozzáteszi, hogy tavaly aszály volt és a termés nagy része elpusztult. A 4 tonnás terméshozam helyett csak 1 tonna lett.

Moldovában a gazdák elzárták a Romániába vezető fő országutat, így tiltakozva amiatt, hogy nem kapnak állami támogatást az elmúlt két évben elszenvedett veszteségeik enyhítésére. Azt mondják, sürgősen kormányzati segítségre van szükségük, különben nem lesz tavaszi vetés.

Lengyelországban ukrán gabonát borítottak az úttestre a tüntetők. A lengyel gazdák tavaly óta tiltakoznak az uniós szabályozás ellen, amely vámmentessé tette és az unióban előírt szigorú minőségi követelményektől is mentesítette az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát, súlyos versenyhátrányt okozva nekik. Az olcsóbb ukrán mezőgazdasági termékek miatt a lengyel áruk iránti kereslet megcsappant és lenyomta az árakat.

Nyitókép: (Fotó: euronews/screenshot)