2024. május 8., szerda

Tűz ütött ki egy franciaországi üdülőben, többen eltűntek

Tűz ütött ki szerdára virradóra az északkelet-franciaországi Wintzenheim, fogyatékossággal élők számára fenntartott üdülőjében, a hatóságok és a sajtó eleinte 11 eltűntről számolt be, később azonban kilenc holttestre bukkantak az épületben.

A mentési munkálatok vezetője, Philippe Hauwiller alezredes kijelentette: „kilenc holttestet találtunk, két embert még mindig eltűntként tartanak nyilván".
A hatóságok tájékoztatása szerint a reggel fél 7 körül keletkezett tüzet sikerült hamar eloltani, 17 embert kimenekítettek, egyikőjüket kórházban ápolják. Az eltűntek egy Nancy-ból érkezett csoport tagjai, mind felnőttek.
Gérald Darmanin belügyminiszter azt mondta, az üdülőben fogyatékossággal élők egy csoportját szállásolták el. Hozzátette, a lángok az 500 négyzetméteres épület 300 négyzetméterén pusztítottak, és félő, hogy a tűznek több halálos áldozata is van.
Élisabeth Borne francia miniszterelnök közölte, hogy a helyszínre tart. „Gondolataim az áldozatokkal és szeretteikkel vannak" – tette közzé a közösségi médiában. Emmanuel Macron államfő tragédiáról írt a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.
A Strasbourgtól mintegy 70 kilométerre délre fekvő Wintzenheim városában található üdülőt egy tanulási nehézségekkel küzdő emberekkel foglalkozó jótékonysági szervezet bérelte – közölte a helyi média.

Nyitókép: The Independent