2024. május 9., csütörtök

Milo Đukanović ismét indul az államfői székért Montenegróban

Újra indul a köztársasági elnöki székért Milo Đukanović, Montenegró hivatalban lévő elnöke – közölte az ország közszolgálati televíziója (RTCG) pénteken.

A Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) a közösségi médiában közölte, hogy ismét a pártelnököt indítja az államfői posztért folyó versenyben március 19-én.
A Nyugat-barát Milo Đukanović volt az, aki 2006-ban függetlenítette Montenegrót Szerbiától, később pedig a Nyugat felé fordult, szakított Oroszországgal, valamint elindította az európai uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat, amelyek eredményeként Podgorica a 35 fejezetből már 30-at megnyitott Brüsszellel a csatlakozási tárgyalások során.

A politikus támogatottsága azonban az utóbbi években csökkent, a legutóbbi parlamenti választáson pártja ellenzékbe került, és a köztársasági elnök jogköreit is szűkítette tavaly a podgoricai parlament a kormányalakítási ellentétek miatt.

Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 120 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 60, de legfeljebb 90 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre.

A köztársasági elnök megbízatása öt évig tart, s legfeljebb még egy időszakra választható újra. Az államfő tisztsége protokolláris, képviseli az országot külföldön, jóváhagyja a törvényeket, kiírja a parlamenti választásokat, javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, valamint az alkotmánybíróság elnökére és tagjaira. Emellett javaslatot tehet a parlamentnek népszavazás megtartására, amnesztiát hirdethet, különböző állami kitüntetéseket adhat át.

Milo Đukanović 32 éve, 29 éves kora óta éve vezeti az országot, hat mandátumban miniszterelnökként, kétszer pedig köztársasági elnökként állt Montenegró élén, bár háromszor is lemondott a miniszterelnöki tisztségről és ilyenkor két-két évre „visszavonult".

Amennyiben Milo Đukanovićot újjáválasztják, a politikus több ideig vezetné az országot, mint a korábbi csúcstartó, Josip Broz Tito, aki 36 éven át volt Jugoszlávia miniszterelnöke, illetve elnöke, és utolérné a világrekorder Robert Mugabét is, aki 37 évig vezette Zimbabwét, azzal a különbséggel, hogy Đukanović szabad, demokratikus választás révén kerülne hatalomra.

Nyitókép: N1