Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszav...
Európa
Az alacsony élelmiszerárak és a túlzott bürokrácia miatti országos tiltakozás részeként francia mezőgazdasági termelők pénteken lezárták a Párizst Lille-lel és Belgiummal összekötő egyik fő autópál...
Az Európai Unió (EU) állandó áttelepítési programja részeként megérkezett Szlovéniába a Törökországból befogadott menekültek második csoportja is – közölte a szlovén belügyminisztérium pénteken.
Ö...
Moszkva és Kijev is vizsgálatot indított a lezuhant orosz repülőgép ügyében, a két fél egymásra mutogat.
Mint ismeretes szerdán zuhant le egy hadifoglyokat szállító repülőgép Oroszország területén...
Közösen újítják fel az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor 17-es blokkját a volt jugoszláv tagköztársaságok, illetékes minisztereik megállapodást írtak alá erről Párizsban az ENSZ Nevel...
Januárban kevésbé lassult az euróövezetben a gazdasági aktivitás, mint az előző hónapokban, a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
Elsősorban a feldolgozóipar visszaesése mérséklődött, ugyanis a javulás mértéke meghaladta a várakozásokat.

