2026. június 29., hétfő

Egyszeri segélyt kapnak a szerbiai nyugdíjasok és a rászoruló családok

Az államfő új szociális intézkedéseket jelentett be

Aleksandar Vučić a Szerbia Palotában ismertette az életszínvonal javítását célzó új intézkedéscsomagot, amelynek összértéke meghaladja a 600 millió eurót, és több mint kétmillió állampolgárt érint.

Az államfő bejelentette, hogy amennyiben az idei gazdasági növekedés meghaladja a 3 százalékot, az év végéig jelentős béremelésre és nyugdíjemelésre is sor kerülhet. Hozzátette, a pontos mértéket egyelőre nem közlik, mert csak megalapozott adatokat kívánnak nyilvánosságra hozni. Emlékeztetett arra is, hogy az infláció figyelembevételével a nyugdíjak reálértéken az elmúlt hat évben 45,3 százalékkal emelkedtek. 

– A következő 90 napban, vagyis szeptember végéig, illetve október elejéig az 1.664.438 nyugdíjas közül 459.994-en, vagyis azok, akik legfeljebb 31 ezer dináros nyugdíjat kapnak, 35 ezer dináros egyszeri állami segélyben részesülnek. Erre a célra 377,2 millió eurót különített el az állam. Bízom benne, hogy ezzel sikerül érdemi segítséget nyújtani a legszegényebb nyugdíjasoknak és háztartásoknak – mondta Vučić.

Az államfő ismertette a támogatás második kategóriáját is. Azok a nyugdíjasok, akik 31.092 és 56.851 dinár közötti nyugdíjat kapnak - összesen 548.060-an -, 27.500 dináros egyszeri támogatásban részesülnek. Mint rámutatott, az első két kategóriába együttesen valamivel több mint egymillió nyugdíjas tartozik.

A 655.384, átlag feletti nyugdíjjal rendelkező nyugdíjas 20 ezer dináros egyszeri állami támogatást kap. Vučić szerint ezek olyan polgárok, akik nyugdíjuk összegétől függően viszonylag tisztességes vagy jó anyagi körülmények között élnek. Hozzátette, a nyugdíjasok mellett hamarosan ismerteti azokat a további társadalmi csoportokat is, amelyek szintén részesülnek az új támogatási csomagból.

– A szociális segélyben részesülők – összesen 148.658-an – 25 ezer dináros egyszeri segélyt kapnak. A gyermekpótlékban részesülő családok esetében a támogatást gyermekenként folyósítják. Jelenleg 82 ezer család jogosult gyermekpótlékra, amely összesen 165 898 gyermeket érint. Minden egyes gyermek után 25 ezer dináros egyszeri segélyt fizet ki az állam. Úgy gondolom, ez jelentős segítséget jelent a szociálisan rászoruló családok számára – nyilatkozta. 

Az államfő kitért a veteránok támogatására is. A harcosi pótlékban részesülők – összesen 4.929-en, akik szavai  szerint a leginkább rászoruló réteget alkotják – 25 ezer dináros egyszeri támogatásban részesülnek. Emellett valamennyi veterán, vagyis 91.259 személy 10 ezer dináros egyszeri állami támogatást kap.

Bejelentette, hogy az állam 30 ezer darab, egyenként 10 ezer dinár értékű üdülési utalványt is biztosít. Ezekre minden olyan nyugdíjas jogosult lesz, akinek havi nyugdíja nem haladja meg a 80 ezer dinárt. Mint mondta, ezzel azoknak is szeretnének kedvezni, akik ugyan nem tartoznak a legalacsonyabb nyugdíjas kategóriába –a 60–65 ezer dináros nyugdíjat kapók –, de számukra is érdemi segítséget jelenthet az üdülési támogatás.

Vučić hozzátette, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján az utalványok kiosztásának rendszerét ezúttal szigorítják, mivel előfordult, hogy azok nem a jogosultakhoz kerültek, hanem visszaélések tárgyává váltak.

–  Ezúttal a kiosztás szigorú ellenőrzés mellett történik majd. Az utalványokat a posta közreműködésével osztják ki, a folyamatot pedig a hatáskörrel rendelkező biztonsági szervek, köztük a Biztonsági és Inforrmációs Ügynökség (BIA) is felügyeli, hogy azok valóban a nyugdíjasokhoz kerüljenek – mondta.

Az államfő szerint mintegy 1,33–1,34 millió, 80 ezer dinárnál alacsonyabb nyugdíjat kapó nyugdíjas lesz jogosult az utalványokra, amelyeket Szerbia bármely gyógyfürdőjében, hegyvidéki üdülőhelyén, tavainál vagy folyóinál eltölthető belföldi pihenésre használhatnak fel. Az utalványok értéke 10 ezer dinár.

Vučić bejelentette, hogy az állam jelentősen csökkenti a vényköteles gyógyszerek után fizetendő önrészt, ami elsősorban a rendszeres kezelésre szoruló betegeknek és a nyugdíjasoknak jelent majd számottevő könnyebbséget.

Az államfő elmondta, hogy az intézkedés első évére közel 80 millió eurót különítenek el. Hangsúlyozta, az állam ezzel átvállalja a gyógyszerköltségek egy részét, hogy elkerülhető legyen a gyógyszerhiány, és a betegeknek se kelljen indokolatlanul magas önrészt fizetniük.

Mint fogalmazott, egyes gyógyszerek ára több ezer dinárral csökkenhet. Példaként említette, hogy vannak készítmények, amelyek eddig 5–6 ezer dinárba kerültek, az új intézkedések után azonban mintegy 2 ezer dinárért lesznek megvásárolhatók. Egy olyan nyugdíjasnak, aki havonta 12 ezer dinárt költ gyógyszerekre, ez akár 8 ezer dináros megtakarítást is jelenthet.

Vučić több gyógyszer példáján keresztül ismertette az árcsökkentést. A cukorbetegség, a magas vérnyomás, a véralvadási zavarok, a gyomorsavtúltengés, az asztma, a zöldhályog, valamint különböző fertőzések kezelésére szolgáló készítmények önrésze jelentősen mérséklődik.

Elmondása szerint a betegek által fizetendő önrész a jelenlegi 10–90 százalék helyett a jövőben 10–50 százalék között alakul, mivel a fennmaradó összeget az állam vállalja át. A becslések szerint az intézkedés 2,5–3 millió szerbiai polgárt érint, és nem egyszeri, hanem tartós intézkedés lesz.

Az államfő azt is bejelentette, hogy újabb gyógyszerek kerülnek fel a támogatott, receptre kiváltható készítmények listájára. Ezek között szerepelnek az új típusú véralvadásgátlók, valamint a szívelégtelenség kezelésére szolgáló gyógyszerek, amelyek ára az állami támogatásnak köszönhetően jelentősen csökken.

Vučić a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztéséről is beszélt. Közölte, hogy az állam már tíz mobil rendelőt vásárolt 225 millió dinár értékben, és folyamatban van további húsz mobil egészségügyi egység – tizenöt rendelő és öt mobil gyógyszertár – beszerzése mintegy 4 millió euró értékben. A mobil rendelők több településen, köztük Verbászon is szolgálatba állnak, míg a mobil gyógyszertárakat Kragujevacon, Užicében, Nišben, Novi Pazarban és Újvidéken helyezik üzembe.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta/Milan Obradović felvétele