2024. május 9., csütörtök

Napirenden a stratégiák

Hétfőn jelennek meg az MNT hagyományos támogatási pályázatai

A Magyar Nemzeti Tanács holnap megtartandó ülésén napirendre kerülnek a 2024 és 2029 közötti időszakra szóló Köz- és felsőoktatási-fejlesztési stratégia, valamint a Vajdasági Magyar Kulturális Stratégia javaslatai, erősítette meg tegnap Szabadkán megtartott sajtótájékoztatóján Fremond Árpád elnök, a soron következő ülés beterjesztéseit ismertetve. Az említett dokumentumok tervezetének közvitáját a múlt év végén szervezték meg, 4-4 helyszínen, valamint online térben. 

Az MNT XI. rendes ülését több mint 50 napirendi ponttal hívták össze. Az MNT 2023. évi munka- és pénzügyi beszámolóját, valamint zárszámadását szintén most vitatják meg, emelte ki Fremond Árpád, majd emlékeztetett, hogy a nemzeti tanács 2022. végén megalakult jelenlegi összetételének a tavalyi volt az első teljes éve.

– A múlt év elején azt mondtam, hogy 2023 a stratégiák éve lesz. Ezt a célt sikerült megvalósítanunk. Megszerveztük és lefolytattuk a tájékoztatási stratégia közvitáját, majd a dokumentumot el is fogadtuk. Az oktatási és a kulturális stratégiák esetében megtartottuk a közvitákat, míg a dokumentumok elfogadása most kerül napirendre. Több olyan projektum is van, amely szerepelt a tavalyi munkatervben, mostanra pedig sikerült megvalósítanunk azokat. Noszán elkezdett működni a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény kihelyezett tagozata, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában kivitelezendő fejlesztés vonatkozásában lezárult a közbeszerzési eljárás, így szerződhettünk a kivitelezővel, továbbá már letölthető és alkalmazható a jogsérülések bejelentését és orvoslását segíteni hivatott Zsebtükör mobilalkalmazás, valamint sikerült megalapítani a Vajdasági Tanyaszínház Alapítványt. Versecen hétvégi óvodai foglalkozás indult. Megszerveztük az Edu-Expót és a Suliexpót – taglalta Fremond Árpád.

A Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Hét Nap Lapkiadó Kft. esetében a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületek eddigi tagjainak a felmentésére, illetve az új tagok kinevezésére vonatkozó határozatokról szavaz holnap az MNT. Utóbbi azért szükségszerű, mert a testületek előző összetételeinek lejárt a megbízatása. Emellett több, az MNT alapításában, illetve társalapításában működő intézmény munka- és pénzügyi jelentéseit is megvitatják, majd szavazásra bocsátják. Az oktatás területén igazgatóválasztási és iskolaszéki tagcserékkel kapcsolatos eljárások vonatkozásában vitatnak meg beterjesztéseket. 

Az MNT-elnök bejelentése szerint hétfőn, február 26-án írják ki a civil szervezetek, valamint az oktatási és kulturális tevékenységet folytató intézmények számára a támogatási pályázatokat. A tanács az idén 20 millió dináros kerettel rendelkezik, ez 5 millió dinárral több mint korábban. Az érdeklődők április 2-áig pályázhatnak. A pályázatokat április végéig, május elejéig bírálják majd el. A kifizetés május folyamán esedékes. 

– A pályázat olyan szervezeteket és intézményeket szólít meg, amelyek tevékenysége rendkívül fontos. Számos olyan rendezvény is van, amelyet az MNT az említett pályázatok révén támogatott. Az egyesületek ennek köszönhetően számos, tevékenységükhöz nélkülözhetetlen eszközt vásárolhattak meg – fogalmazott Fremond Árpád.

Nyitókép: Fremond Árpád (Fotó: Molnár Edvárd)