2026. augusztus 13., csütörtök

Belföld

Új törvénnyel a zaj ellen

A környezeti tényezők közül az egészségre a legsúlyosabb hatással a lég- és zajszennyezés van. A zaj mindenekelőtt az életminőségünkre és a lelki egészségünkre van hatással – hangzott el a köztársasági képviselőház tegnapi ülésén, amelynek napirendjén a zaj környezetre gyakorolt káros hatásával foglalkozó törvényjavaslat szerepelt.

Mélyrepülésben a demokrácia

Az európai uniós tagság sem jelent garanciát a demokratikus társadalmi berendezkedés megvalósulására, Szerbia pedig a demokrácia állapota tekintetében éppen a lejtőn száguld lefelé, hangzott el Belgrádban A demokrácia helyzete Szerbiában 2021-ben elnevezésű panelvitán. Nikola Burazer, a Modern Politika Központjának igazgatója, a jelentés társszerzője kifejtette, ez már az ötödik éves jelentés a demokrácia állapotáról, és sajnos az a trend figyelhető meg, hogy évről évre rosszabb a helyzet.

Lecserélik a pénztárgépeket

Szerbia az OTP Banktól 70 millió euró hitelt vesz fel a Szabadka–Horgos–Magyarország határáig vezető vasútvonal, valamint a Szabadka–Szeged vasútvonal szerbiai szakaszának korszerűsítésére és újjáépítésére. Mint arra Gyivánovity Dániel, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője a köztársasági képviselőház tegnapi őszi ülésszakának első ülésén rámutatott, erre a beruházásra Szerbia kiemelt jelentőségű befektetésként tekint.

Csere helyett matrica

Újraindult a forgalom a Jarinje és Brnjak melletti adminisztratív átkelőkön hétfőn reggel, miután a múlt héten Brüsszelben megállapodásra jutott a belgrádi és pristinai tárgyalócsoport arról, hogy a továbbiakban nem alkalmazzák a konfliktust kiváltott döntést, nem szereltetik le az átkelőkön a rendszámtáblákat. Ehelyett a megoldás helyett matricákkal fedik el a következő időszakban azokat az elemeit a rendszámtábláknak, amelyek problémásnak minősülnek a másik fél számára: az államok neveit megjelenítő részt mindenképp.

Szövetségre lép az ellenzék?

Hamarosan együttműködési megállapodást írhatnak alá a szerbiai ellenzéki pártok, értesült a belgrádi média, a hírt a Tanjug hírügynökségnek is megerősítette egy, a pártokhoz közel álló forrás. Az információk szerint a Dragan Đilas vezette Szabadság és Igazságosság Pártja, a Szabad Polgárok Mozgalma, a Fordulatért Mozgalom, valamint a Demokrata Párt eljuttatta a megállapodás szövegét a Nebojša Zelenović által vezetett Együtt Szerbiáért pártnak, valamint a Ne fojtsuk meg Belgrádot!