Öt éven belül megépül a belgrádi metró első vonala, amelynek összeköttetésben kell lennie a fővárosi vasútállomással, az úgynevezett Prokoppal – közölte Aleksandar Vučić államfő, a metró munkálat...
Belföld
„A legjobb autó, az új autó” – idézte Henry Fordot, az amerikai autóipar úttörőjét Aleksandar Vučić államfő a DDOR ECO BG CAR SHOW 07 autókiállítás és a 14. Motopassion motorkerékpár kiállítás tegnapi megnyitóján, amely fókuszában az elektromos autók és az autógyártásban alkalmazott új technológiák állnak.
Első délkelet-európai regionális központját nyitotta meg kedden Kragujevacon az Állami Adatközpontban az Oracle szoftverfejlesztő vállalat, aláírta a központtal az erről szóló kereskedelmi szerződé...
A vízszolgáltatásnak, vízgazdálkodásnak, s ezáltal a környezetvédelemnek az előbbre vitele a célja annak az új projektumnak, amely a következő két évben valósul meg Szerbiában az Európai Unió anyagi támogatásának köszönhetően. Az Uniós segítség a vízszolgáltatás reformjában elnevezésű programra 1,8 millió eurót költenek el elsősorban azzal a céllal, hogy a lakossági vízszolgáltatás minőségét, annak árazási struktúráját javítsák.
Zdravko Ponoš, akinek az elnökjelöltségét az államfő-választáson az Együtt Szerbia Győzelméért tömörülés tagjaként a Néppárt is támogatta, kedden kilépett ebből a pártból – adja hírül a Néppárt közleménye alapján a Vajdasági RTV.
Belgrádban rendkívüli érdeklődést mutattak a polgárok a választások iránt, különösen a kora esti órákban, amikor hosszú sorok alakultak ki egyes választóhelyeken. Volt, ahol emiatt majdnem fél tízig nyitva tartották a választóhelyet.

