2024. május 11., szombat

Újabb részletek derültek ki az iskolai lövöldöző vallomásából

Veselin Milić belgrádi rendőrfőnök a Szerbiai RTV műsorában további részleteket mesélt el a tegnapi, Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt lövöldözésről.

Az elkövető, a 13 éves fiú első nyilatkozatában pszichopatának vallotta magát és amikor felhívta a rendőrséget azt is hozzátette, hogy lövöldözött az iskolában.

A 13 éves K.K. közölte azt is, hogy a bűncselekmény elkövetése után félelem, pánik fogta el, és azt tartotta helyesnek, ha felhívja a rendőrséget. Milić emlékeztetett arra, hogy Szerbiában még soha nem történt hasonló bűncselekmény.

Hozzátette. hogy a fiú később a Szociális Központ és egy ügyvéd jelenlétében maga is kijelentette, hogy a társadalom figyelmen kívül hagyta, kiközösítették.

– A motivációt nem sikerült kiderítenünk, mivel K. K. 2009-ben született, egy gyerekről van szó, mégcsak nem is egy fiatal kiskorúról. Nem tudtuk felfogni, hogyan követhet el egy ilyen rettenetes dolgot egy gyerek – mondta Milić.

– Négy Molotov-koktélja és két pisztolya volt. Állítása szerint ő maga készítette, és mint mondta, azokkal nem akart felgyújtani senkit, hanem védőfalat akart kialakítani az iskola bejáratánál, hogy a rendőrök ne tudják megközelíteni az épületet – mesélte Milić.

Nyitókép: Oliver Bunić/Ringier