2026. július 21., kedd

A Ryanair szerint biztonságosak a repülőgépei

A Ryanair közölte, hogy a személyzete „kiváló munkát végzett” abban a repülőgépes incidensben, amelynek során egy utas kis híján kizuhant az egyik ablakon. A társaság azt is jelezte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a biztos haláltól megmentett férfi családjával – írja a The Guardian, közli a Tanjug.

A légitársaság igyekszik megnyugtatni utasait a repülőgépei biztonságát illetően, miután a hónap elején egy hajtóműhiba miatt repülés közben kitört az egyik akrilablak, és egy utas csak hajszál híján nem zuhant ki a gépből.

Az eset a görögországi Szalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járaton történt. A hajtómű meghibásodása miatt leváló alkatrészek betörték az ablakot, amely mellett Ljubiša Karović szerb állampolgár ült.

Felesége, Svetlana Grković a férje lábát megragadva megakadályozta, hogy kizuhanjon a repülőgépből, majd két másik utas segítségével visszahúzta őt a kabinba.

– Ügyfélszolgálati csapatunk az incidens óta folyamatos kapcsolatban áll a családdal – mondta Neil Sorahan, a Ryanair-csoport pénzügyi igazgatója.

Hozzátette, hogy a személyzet kiválóan kezelte a rendkívüli helyzetet, biztonságosan visszafordította a repülőgépet Szalonikibe, és valamennyi utas sértetlenül elhagyhatta a fedélzetet.

Sorahan szerint egyelőre korai arról beszélni, hogy a légitársaságnak kártérítést kell-e fizetnie a házaspárnak, mivel megvárják a hivatalos vizsgálat eredményét.

A múlt héten az Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testülete (NTSB) bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Az érintett Boeing 737-es repülőgépet a Ryanair leányvállalata, a Malta Air üzemeltette.

– Üdvözöljük az NTSB döntését. Teljes körű, független vizsgálatot folytatnak majd, amelyben teljes mértékben együttműködünk. Munkatársaink a helyszínen is aktívan segítik a vizsgálatot – mondta Sorahan.

A The Guardian megjegyzi, hogy ez az első részletes nyilatkozata a Ryanairnek az incidens óta, leszámítva a közvetlenül az eset után kiadott rövid közleményt.

Sorahan arról is beszélt, hogy a nyári csúcsszezon előtt továbbra is nagyon magas a foglalások száma, annak ellenére, hogy ismét kiéleződött a közel-keleti konfliktus. Hangsúlyozta, hogy az utasoknak nincs okuk aggódni a Ryanair flottájának biztonsága miatt.

A pénzügyi igazgató hozzátette: sem az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA), sem az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) nem írt elő semmilyen rendkívüli működési változtatást a Ryanair számára.

– Nagyon elégedettek vagyunk mind az öt légitársaságunk biztonsági színvonalával. Valamennyi a legmagasabb európai légiközlekedési biztonsági előírásoknak megfelelően működik – jelentette ki Sorahan.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Egy szerb állampolgár nemrégiben kis híján kizuhant az egyik gépből (Fotó: pixabay.com)