Siniša Mali pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy a belgrádi utcákon történt incidensek, különösen a Slavija téren az SNS aktivistái elleni tegnapi támadás, „teljesen elfogadhatatlanok és elítélendők”. Mali az eseményekre reagálva kijelentette: megdöbbentette az erőszak, és hangsúlyozta, hogy a különböző nézeteket valló fiatalok közötti párbeszéd és megértés helyett ismét a káosz képe uralja az utcákat.
„Ahelyett, hogy a fiatalok hidakat építenének egymás között, eltérő ideológiáik, véleményeik és meggyőződéseik ellenére, ismét azt látjuk, hogy csak káoszt akarnak az utcákon, és különféle veszélyes tárgyakat hoznak magukkal. Így nem működik Szerbia mint modern társadalom, és így nem fejlődik az országunk” – írta Mali az Instagramon.
Adriana Mesarović gazdasági miniszter elítélte az SNS aktivistái elleni támadást, és felszólította az illetékes intézményeket, hogy reagáljanak az esetre, valamint vonják felelősségre a résztvevőket.
„Nincs olyan józanul gondolkodó ember, aki támogatni tudná a blokádot tartók Slaviján tanúsított viselkedését. Egy polgártárs késsel történő megtámadása pusztán azért, mert másként gondolkodik és eltérő nézeteket vall, azt mutatja, milyen mértékű gyűlölet van ezekben az emberekben, és hogy céljaik elérése érdekében akár ölni is készek” – írta az Instagramon.
Milan Petričković, a belgrádi Politikatudományi Kar professzora úgy nyilatkozott, hogy a Slavija téren történt incidens, amely során megtámadták a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistáit, egyfajta „turbulenciapróba” volt. Szerinte a blokádokat szervezők célja a választások előtt a destabilizáció előidézése lehet.
A K1 televíziónak nyilatkozva Petričković azt mondta: a másfél éve tartó, összehangolt egyetemista szerveződés a választások közeledtével különös hangsúlyt kapott, és a feszültség fenntartásának eszközévé vált.
Tegnap tüntetést tartottak a Slavija téren, azonban még a demonstráció kezdete előtt a belgrádi Jogi Kar hallgatói a közösségi médiában segítséget kértek standjaik felállításához, mivel – állításuk szerint – verőlegények vették körül őket.
A Szerb Haladó Párt (SNS) támogatói közül, akik tegnap a Slavija téren provokálták és megtámadták a polgárokat, illetve a diákokat, letartóztatták Milan Ostojić Sandokant is, egy elítélt bűnözőt, akit a közvélemény a Ćacilend egyik „őreként” ismer.
Nyitókép: Tüntetés Belgrádban/Korábbi felvétel/Beta



