A parlamenti szokásjog felrúgásának tartja a leköszönő Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz leendő frakcióvezetője, hogy a Tisza Párt nem támogatja Szijjártó Péter távozó külgazdasági és külügyminiszter parlamenti alelnökké választását. Gulyás Gergely kedden közölte, új jelöltet állítottak: Vitályos Eszter eddigi kormányszóvivőt javasolják az Országgyűlés alelnökének.
A politikus az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások szünetében újságíróknak azt mondta, az új kormánytöbbség annak ellenére kíván válogatni az ellenzék jelöltjei között, hogy az ellenzék nem kívánt válogatni a kormánytöbbség jelöltjei között.
Úgy folytatta:
a politikai kultúra negatív irányba változott, a Tisza nem nagyvonalúságot, hanem kisstílűséget hoz a politikai életbe.
Miután csak többséggel lehet parlamenti alelnököt választani, a Fidesz új jelöltet állított - magyarázta, hozzátéve, mindenkinek az az érdeke, hogy a választások világos eredménye után az új Országgyűlés a munkáját mielőbb elkezdhesse.
Gulyás Gergely az átadás-átvétellel kapcsolatban hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP az alakuló ülésen hozzá fog járulni a házszabálytól való eltéréshez az előterjesztések tárgyalásakor. Erre az új kormányzati struktúra kialakítása miatt, illetve azért van szükség, hogy vagy meghosszabbítsák a veszélyhelyzetet, vagy - és úgy látja, hogy ez a törekvése az új kormánytöbbségnek - elfogadják mindazokat a szabályokat, amelyek a veszélyhelyzet lezárásához szükségesek.
Kifejtette, az ezzel kapcsolatos kodifikációs munkát a kormány elvégezte, a Tisza Párttal zajlanak erről konzultációk, és ha minden jogszabályi kérdést sikerül elvarrni, akkor az új többség akaratának megfelelően kivezethető a rendkívüli jogrend.
Szijjártó Péter parlamenti alelnöki jelölése kapcsán kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, ellenérvek nem hangzottak el a tárgyaláson azzal kapcsolatban, a Tisza Párt miért nem támogatja a megválasztását.
A miniszter parlamenti alelnöki posztra való alkalmasságáról azt mondta, 12 éven keresztül volt Magyarország külügyminisztere, így az alelnökséggel együtt járó diplomáciai feladatok ellátásában neki lett volna a legnagyobb tapasztalata, és 2002 óta részese magyar politikai életnek országgyűlési képviselőként.
A külügyminiszter oroszokkal való kapcsolatáról azt mondta, Magyarország Oroszországgal történő kapcsolattartása energetikai természetű. A kormánynak mindig is az volt a véleménye - folytatta -, hogy Magyarországnak és Európának a mielőbb béke az érdeke, azt pedig nem lehet úgy megteremteni, ha nincsenek valamilyen kapcsolatban a harcoló felekkel.
Gulyás Gergely azt mondta, mindenki megítélheti, hogy ez egy helyes vagy helytelen politika volt, de az biztos, hogy ez egy parlamenti tisztség betöltésére nem teszi alkalmatlanná azt, aki ezt a politikát folytatja, aminek bizonyos elemeit egyébként úgy tűnik, mintha az új kormány is átemelné a saját gyakorlatába.
Kijelentette, Szijjártó Péter egyértelművé tette, nem osztotta meg az Európai Unió titkos információit sem Oroszországgal, sem másokkal.
A távozó külügyminiszter ugyanúgy egyeztetett harmadik országokkal, mint ahogy valamennyi európai uniós külügyminiszter tette azt harmadik országokkal, például egy uniós külügyminiszteri tanács után
- részletezte.
Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár kilencven napra is felfüggeszthesse azokat az átutalásokat, amelyeknél felmerül a pénzmosás és vagyonkimentés gyanúja, Gulyás Gergely közölte, erről nem kell döntést hozni, el kell olvasni a jogszabályokat, ez most is szerepel bennük.
Kapott kérdést arról is, hogy a Direkt36 szerint a Fidesz-frakció munkatársának lakásában lakik a Magyarországra menekült körözött lengyel politikus, Marcin Romanowski volt igazságügyminiszter-helyettes. A politikus azt mondta, a részleteket nem ismeri, de attól senkit sem tud elzárni, hogy a tulajdonában lévő ingatlant jogszerűen bérbe adja.
Arra a kérdésre, a szavazók elárulásnak tartja-e, hogy Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök, a Fidesz elnöke nem ül be a parlamentbe, Gulyás Gergely kijelentette, "legcsekélyebb mértékben sem tartom árulásnak", a választás eredménye azt mutatja, hogyha a Fidesz-KDNP újra akarja szervezni magát, akkor az ma elsősorban parlamenten kívüli munkát jelent, egy mozgalmi típusú működésre kell átállni.
Orbán Viktor nélkül a Fidesz-KDNP 2,5 millió szavazója nem maradna egyben, ezért én az ő jövőbeli szerepvállalását fontosnak tartom - mondta.
Kitért arra is, hogy hat bizottsági elnöki tisztséget kap az ellenzék, ebből egyet, a nemzetbiztonsági bizottság vezetését a Mi Hazánk fogja ellátni, ezt a Fidesz-KDNP támogatta. A nemzeti összetartozás bizottságát a KDNP fogja vezetni, míg a többi négyet, a művelődési, a környezetvédelmi, a költségvetési és a szociális bizottság elnökét a Fidesz adja - tette hozzá.
Elmondta, szerdán jelentik be a Fidesz-frakció hét szóvivőjét, akik frakcióvezető-helyettesek is lesznek.
Nyitókép: Fotó: Vitályos Eszter hivatalos Facebook-oldala



