A magyar kormány 2026. február 20-án tervezi megnyitni a Budapest–Belgrád vasútvonalat a forgalom előtt – jelentette be kedden Lázár János közlekedési miniszter a Budapester Zeitung beszámolója szerint.
A lap arról ír, hogy Lázár a parlament gazdasági bizottsága előtt számolt be az Építési és Közlekedési Minisztérium munkájáról. Úgy fogalmazott: nem hozhatja nyilvánosságra a vasútépítéshez felvett kínai hitel részleteit, mivel azok üzleti titoknak minősülnek, és közzétételükhöz mindkét fél hozzájárulására lenne szükség.
Elmondta továbbá, hogy a szerbiai szakasz építése az utóbbi időben valamelyest lelassult, miközben a Magyarországon futó rész kivitelezése felgyorsult. Szerbiában a Belgrád–Szabadka szakaszt már átadták a forgalomnak.
A teljes Belgrád–Budapest vonalon a tervek szerint akár 160 km/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a vonatok.
Lázár jelentős eredménynek nevezte az Európai Beruházási Bank által nemrég jóváhagyott hitelt, amelynek révén hamarosan elindulhat a mintegy 800 milliárd forint (körülbelül 2,1 milliárd euró) értékű, átfogó vasúthálózat-rekonstrukció Magyarországon.
Mint mondta, több ezer kilométernyi vasútvonal felújítása várható, és a szükséges források teljes egészében rendelkezésre állnak. Hozzátette: céljának tekinti, hogy Magyarországot ipari országként pozicionálja.
Nyitókép: A teljes Belgrád–Budapest vonalon a tervek szerint akár 160 km/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a vonatok (Fotó: Archív)


