Aleksandar Vučić szerb államfő háromórás megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel Párizsban, ahol több stratégiai témáról egyeztettek – írja a Tanjug.
Vučić közölte, hogy a francia elnököt tájékoztatta a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) kapcsolatos aktuális helyzetről, és bejelentette: a szerb delegáció holnap tárgyalásokat folytat az amerikai féllel.
A felek a nukleáris energia fejlesztéséről is beszéltek, amely a szerb államfő szerint a jövő legfontosabb energiaforrása lehet, mivel Szerbia 15 éven belül kifogyhat a szénből. Emlékeztetett, hogy az ország 30 millió eurót különített el előzetes tanulmányokra, és a francia állami villamosművekkel (Électricité de France) aláírt megállapodás alapján további együttműködés várható.
Szó esett a ukrajnai helyzetről is. Vučić hangsúlyozta, hogy nem fegyverszállításról, hanem a béke elérésének lehetőségeiről tárgyaltak. Azt is elmondta: bizonyos részleteket nem hozhat nyilvánosságra.
Vučić szerint hamarosan sor kerülhet Macron belgrádi látogatására, és úgy értékelte, hogy az esti találkozó nagy megtiszteltetés volt Szerbia számára. Bejelentette továbbá, hogy december 15-ig aláírják a francia Alstommal a belgrádi metró első vonalának kereskedelmi szerződését, amely 2,5-3 éven belül készülhet el.
A tárgyalásokon áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, az európai integrációt, a gazdasági, mezőgazdasági és katonai-műszaki együttműködést is. Vučić visszautasította az ellenzéki állításokat, miszerint Franciaországba „politikai támaszért vagy pénzügyi segítségért” ment volna, és hangsúlyozta: Szerbia stabil adósságmutatókkal rendelkezik.
A párizsi látogatás kapcsán reagált a Vezérkar épületével kapcsolatos spekulációkra is: mint mondta, az állam nem eladni, hanem hosszú távra bérbe adni tervezi a területet, amelyből jelentős beruházás valósulhat meg.
Vučić azt is pozitív fejleményként értékelte, hogy a fuvarozó Milorad Jaćimović kiskorú fia befejezte éhségsztrájkját. Hozzátette: nem kíván reagálni Jaćimović fenyegető kijelentéseire, hangsúlyozva, hogy munkája és felelőssége sokkal jobban megterheli, mint az efféle nyilatkozatok.
Nyitókép: Aleksandar Vučić / Facebook


