Tudás a szülőföldön – akik nem mentek el

Érettségi után érdemes a vajdasági/szerbiai egyetemi, szakfőiskolai továbbtanulást választani. Tudjuk, most a blokádok, tiltakozások miatt igen bonyolult, kaotikus állapotok uralkodnak a felsőoktatásban, ám hisszük azt, hogy rendeződik a helyzet. Az elkövetkező hetekben sorozatunkban megszólaló beszélgetőtársaink pályaválasztásról, a szülőföldön való tanulás előnyeiről, a szerb nyelv okozta nehézségekről és ezek áthidalásáról is vallanak. Kitérnek arra, micsoda előnyt jelent a mai, Vajdaságban tanuló egyetemistáknak és leendő hallgatóknak az újvidéki Európa Kollégium működése, a tanulmányi ösztöndíj nyújtotta biztonság, az, hogy a többségi nyelv elsajátítása, a kiépülő kapcsolati háló, a sokféle igényes szabadidős tevékenység olyan lehetőség, amellyel érdemes élni. És érdemes komolyan megfontolni a szülőföldön való továbbtanulást.

MINDEN MEGTETT LÉPÉS KÖZELEBB VITT A CÉLOMHOZ
Szedlár Ágnes: Akik eleinte bizonytalanul indultak az egyetemre, néhány év elteltével már pozitívan tekintenek vissza a kihívásokra

A csantavéri származású Szedlár Ágnes tizenkét éve él Újvidéken, kémiatanári diplomáját a Természettudományi–Matematikai Karon szerezte meg. Fiatal kora ellenére több oktatási profilú munkahelyen is kipróbálta magát, tele elszántsággal, céltudatossággal és elhivatottsággal. Már gimnazista éveiben is alkotó, kitartó személyiség volt, aki határozottan tudta: Szerbiában szeretne maradni, és itt akarja folytatni tanulmányait. Ezt a döntését azóta sem bánta meg: jelenleg doktori akadémiai képzésen vesz részt a természettudományos oktatás módszertanának területén, ahol az elméleti és gyakorlati területek vizsgálatával és fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik. A tudományos munka mellett három éve az újvidéki Európa Kollégium nevelőtanáraként dolgozik, ahol elsősorban a tehetséggondozás területén tevékenykedik. Korábban kémiatanárként, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének programszervező titkáraként is dolgozott. 

– Középiskolásként még csak alapszinten beszéltem szerbül, de szerencsére olyan tanáraim voltak, akik türelemmel és kedvességgel segítettek fejlődni. Az egyetemre való jelentkezéskor úgy éreztem: a nyelvi nehézségek nem akadályozhatnak meg abban, hogy megvalósítsam a céljaimat. Hatalmas segítség volt a Magyar Nemzeti Tanács egy hónapon át tartó intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzése is, hiszen általa rengeteget tanultam, így valamelyest magabiztosabban tudtam belevágni a tanulmányaimba. Ugyanakkor sokan tanácsolták, hogy ismerkedjek, barátkozzak szerb ajkú hallgatókkal, beszélgessek velük minél többet, hiszen ez az egyik legjobb módja, hogy minél gyorsabban elsajátítsam az állam nyelvét. A tanulás során mindig az volt a célom, hogy valóban megértsem az anyagot. Nem csak bemagolni akartam, hanem átlátni, összefüggésekbe helyezni. Ehhez az vált be leginkább, ha egy csendes szobában, hangosan, a saját szavaimmal mondtam vissza a tanultakat. Így nemcsak jobban rögzült, amit megtanultam, de később a szóbeli vizsgákon is magabiztosabban tudtam megszólalni – mondta beszélgetőtársunk, aki az egyetemi évei alatt minden rendelkezésre álló ösztöndíj-lehetőséggel élt. Ezek a támogatások nagy segítséget jelentettek abban, hogy a tanulásra összpontosíthasson.

– Újvidék barátságos, nyitott, befogadó és sokszínű város. A pezsgő kulturális élet rengeteg programot kínál, és az sem véletlen, hogy sokan a „bulik fővárosaként” emlegetik. Az itt tanuló, vajdasági magyar egyetemisták szempontjából kiemelkedő intézmény az Európa Kollégium, hiszen immár tíz éve biztosít otthont és remek környezetet számukra. Nem csupán lakhatást, hanem egy aktív, ösztönző közösséget teremt, a szakkollégiumi programmal kiegészítve pedig valódi többletet jelent a magyar fiataloknak – hangsúlyozta beszélgetőpartnerünk, akinek az Újvidéki Egyetemen szerzett tapasztalatai rendkívül pozitívak. Mint mondta, nemcsak szakmai tudást, hanem életre szóló élményeket is szerzett.

– A Természettudományi–Matematikai Kar egy befogadó közeg, ahol a tanárok figyelembe vették azt is, hogy magyar az anyanyelvem, és igyekeztek mindenben segíteni, amikor szükségem volt rá. Habár voltak nehézségek, soha nem tartottam opciónak azt, hogy feladjam. Úgy éreztem, ha már belekezdtem, végig akarom csinálni. Minden megtett lépés közelebb vitt a célomhoz – emelte ki interjúalanyunk, majd hozzátette, mivel egy új közegben való boldogulás leginkább elhatározás és kitartás kérdése, fontos, hogy ne féljünk sem a komfortzónánk elhagyásától, sem a szerb nyelvtől. Tapasztalatai szerint sokan, akik eleinte bizonytalanul indultak az egyetemre, néhány év elteltével már pozitívan tekintenek vissza azokra a kihívásokra, amelyeket sikeresen leküzdöttek.

– A kedvenc idézetem Senecától származik, idővel a mottóm is lett: „Tanítva tanulunk”. Motiváltan és lelkesen szeretném folytatni a munkát, megannyi tervem van a jövőre nézve. Egy dolog viszont biztos: az évek alatt még több tapasztalattal szeretnék gazdagodni – zárta gondolatait Szedlár Ágnes.  

ITT OTTHON VAGYOK
Kókai Roland: El kell viselni, hogy Szerbiában is sok minden döcögősebben megy, mint nyugaton, de cserébe nem idegenként élek

Kókai Roland, a Vajdaság Erdei Közvállalat igazgatója 1996-ban iratkozott be a Jogtudományi Karra, azzal az ambícióval, hogy ügyvéd lesz Topolyán. Akkor még azt hitte, sosem kerül messzire a topolyai templomtoronytól, és az észak-bácskai településen éli le az életét. Ez végül nem így alakult. Ma Piroson lakik, de rendszeresen és szívesen jár haza egykori otthonába. 

Hogy milyen nehézségekkel jár egy magyar ajkú egyetemista számára a szerb nyelvű jogi tanulmányok elkezdése? És miért érdemes – minden kihívás ellenére – mégis a szülőföldön maradni? Erről mesél beszélgetőtársunk, de szó lesz ambíciókról, útkeresésről, kapaszkodókról és a közösséghez tartozásról is.

Milyen kezdeti nehézségekkel kellett szembenéznie a tanulmányai kezdetén?

– A felvételi az állam nyelvén zajlott, történelemből és szerb nyelvből. Már harmadikos gimnazistaként eldöntöttem, hogy jogra megyek, és tudtam, hogy a szerb felvételi kihívás lesz. Ezért a negyedik év elejétől jártam felkészítőre egy tapasztalt tanárnőhöz Bajsán, aki tudta, mire kell készülni. Mivel történelemből biztos lábakon álltam, a hangsúlyt a szerb nyelvre tettem. A végén épp fordítva lett: több pontot kaptam szerbből, mint történelemből – bosszantott –, de felvettek.

Rendelkezett-e szerb nyelvtudással?

– Topolya központjában nőttem fel, sokat sportoltam szerb barátokkal, így az utca nyelvét viszonylag jól ismertem. Az egyetem persze más világ: ott már pontosan, jogilag is érthetően kellett fogalmazni. Az első vizsgám az állam és jogtörténetből volt – nem ment könnyen, de a nem anyanyelven beszélőkkel együttérző tanárt fogtam ki, és hatosra sikerült. Utána gyorsan belejöttem: második szemeszter végén hetesre vizsgáztam állam- és jogelméletből, nyolcasra római jogból, hetesre szociológiából – így rögtön beírhattam a második évet. A nyelvi nehézség néhány hónapig tartott, utána inkább a motiváció hiánya és időnkénti megcsömörlés a jogtól jelentette az akadályt. 

Mit adott Önnek az Újvidéki Egyetem szakmailag és emberileg?

– Elsősorban egyfajta jogi gondolkodásmódot, elméleti alapokat, készséget. A gyakorlati tudás – mint például szerződés- vagy fellebezés megírása – kevésbé kapott hangsúlyt. Emberileg pedig arra jöttem rá, hogy a nagyvárosban is ugyanolyanok az emberek, mint a kisvárosban – ugyanazok a mozgatórugók hajtanak bennünket, gyakran a félelem és a kapzsiság.

 Mivel bátorítaná a fiatalokat, hogy szülőföldjükön tanuljanak tovább?

– Erre nincs általános recept. Ha itt maradsz, a tieid között maradsz – de hogy ki milyen stratégiai döntést hoz az életében, arra nem az én tisztem tanácsot adni. Van, aki könnyen elmegy – főleg az, aki kevésbé társasági alkat. Én mindig is kerestem a kapcsolódást, a beszélgetést, a közösséget. A gyökéreresztés számomra nemcsak megélhetés kérdése: kell a munkán és a családon túl valami emberi közeg is. Nem biztos, hogy máshol könnyebb. Itt otthon vagyok, tudom, hogyan kell megszólalni egy étteremben vagy hivatalban. El kell viselni, hogy itt sok minden döcögősebben megy, mint nyugaton, de cserébe nem idegenként élek. Aki most döntés előtt áll, ezt is mérlegelje.

 Hogyan alakult az élete az egyetem befejezése után?

– 2004 és 2019 között a vajdasági kormányban dolgoztam. A kétnyelvűség előny volt: épp akkor indult a PHARE CBC magyar–szerb határon átnyúló kísérleti program, és mint „első fecske” Szerbiában bekerültem ebbe a történetbe. Ott tanultam bele a projektmenedzsment szakmába – pályázatírás, nemzetközi kapcsolatok, közbeszerzés, pénzügyi jelentések, rendezvényszervezés, PR, összehangolás a politikai döntéshozatali struktúrákkal. Volt benne szerencse is, hogy egy hosszú távú perspektívát kínáló szakmába csöppentem, de ezt fel is kellett ismerni – és keményen meg kellett dolgozni. A kollégák többsége, akiket megpróbáltam bevonni, gyorsan kiszállt; legtöbben azonnali eredményeket akartak, nem érdekelte őket egy hosszú távú ambíció. Végül ebből a kezdetből nőtt ki a feleségem máig sikeresen működő pályázatíró és lebonyolító vállalkozása. Nem zárom ki, hogy egyszer visszatérek ebbe a világba. 2019 óta viszont egy egészen más közegben dolgozom: a Vajdaság Erdei Közvállalat igazgatója vagyok. Ez egy állami erdőgazdálkodási cég, amely kizárólag piaci alapon tartja fenn magát.

Bár állami vállalat vagyunk, az 1360 munkatárs, a fafeldolgozók, a lakosság és maga az állam is valamennyire a sajátjának érzi a közvállalatot – de a mindennapokban valójában a 'Piac Úr' diktálja a szabályokat. Nem lett belőlem topolyai ügyvéd, de nem is sodródtam el teljesen. Bennem is felmerült, hogy elmenjek – de végül mindig az emberek, a régi ismerősökkel való beszélgetések tartottak, és tartanak ma is a helyemen.