2024. október 7., hétfő

Latinovits Zoltánra emlékeztek Balatonszemesen

A zentai Galusz Áron Latinovits-diplomát kapott

Latinovits Zoltánra emlékezett a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete Balatonszemesen, ahol versmondó versenyt tartottak és átadták a Latinovits-díjat, valamint a Latinovits-diplomát – közölte a Latinovits Alapítvány.
A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete 29. alkalommal rendezte meg a Latinovits Versmondó Találkozót, amelyen a versmondás mellett több megemlékezést, múzeumpedagógiai és zenei programot is tartottak.
A találkozón az 1976-ban elhunyt színészlegenda halálának évfordulójához közeledve az ország minden pontjáról érkező vers- és prózamondók felelevenítették a klasszikus magyar lírát, a 20. századi költészet és a ma élő költők, írók verseit. Minden előadó három költeményt mondott el.
A Latinovits-díjat a lovasberényi Horváth Péter kapta, aki Csoóri Sándor, Markó Béla és Geszti Péter egy-egy versét adta elő. A felnőttek közül első helyezett lett Balázs László Gábor, a második helyezést Balázs Attila, a harmadikat Simon Tamás Ferenc érte el.
Az ifjúsági korosztályban a vajdasági Zentáról érkezett Galusz Áron érdemelte ki a Latinovits-diplomát, míg a kategória győztese Gyenese Szulamit lett, második helyen végzett Szlobonik-Rampasek Enikő, harmadik lett Schrődl Adél Sára.
A zsűriben Lutter Imre, a Magyar Versmondók Szövetségének elnöke mellett Linka Ágnes előadóművész, a Latinovits Alapítvány kurátora és Wiegmann Alfréd rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke foglalt helyet – áll a közleményben. 

 

Nyitókép: Latinovits Zoltán (M1 fotó)