2024. április 21., vasárnap

Üzenet

Az idén nem érkezett magától az az örömteli várakozás, amely az ünnepek közeledtével keríti hatalmába az embert. Megfáradt tekintetek sokaságával nézek szembe: visszatükrözik a saját aggodalmaimat. Kétségbeesést, félelmet lepleznek a lesütött tekintetek. Egyre többen maradunk csendben: szó nélkül adjuk fel azokat az értékeket, amelyekben egykor sziklaszilárdan hittünk. A mindennapok terhei alatt kénytelen vagyok emlékképekbe kapaszkodni ahhoz, hogy újra megleljem a húsvét üzenetét.

Ébren álmodok hát: már érzem is párom ölelését, amellyel a késő éjszakába nyúló kalácssütést hálálja meg. Majd akkor is felteszi a babot a tűzhelyre, ha sóban, vízben főzve egyáltalán nem szereti. Mert tudja, hogy nekem mennyire fontos továbbadni az anyukámtól örökölt hagyományokat. Egyre meghatározóbb ez a lányom számára is, így tojásfestéskor akkor is csatlakozik hozzám, ha számára a művelet sokkal inkább kín, mint öröm. Közben hosszan beszélgetünk, ami fiamban is megerősíti az összetartozás érzését. Ami még akkor is tart, amikor a nyuszifészek frissességével vegyül a sonka illata, és évente egyszer a fiam is megeszi a köretként tálalt retket, újhagymát. Húsvéthétfőn pedig apával akkor is hajnalban kelnek, ha történetesen az az egyetlen nap, amikor végre tovább ágyban maradhatnának. A nyakunkba zúduló hűs vizet pedig kivételes örömmel fogadjuk a lányommal...

 

Lassan behálózza lelkem az öröm. Közben pedig megerősödik bennem a húsvét üzenete. Megtörten is hiszem: a mai világban is érték, ha mások igényeit, vágyait sajátjaink fölé helyezzük, és képesek vagyunk áldozatot hozni egymásért. Ebbe kapaszkodom hát továbbra is: családomért, szeretteimért, közösségemért.

Mert a megváltás bennünk születik újjá. Csak hinni kell örökölt értékeinkben.

Nyitókép: Illusztráció