2024. május 9., csütörtök

A novemberi átlagkereset megközelíti a 90 ezer dinárt

Köztársasági szinten a novemberi átlagkereset Szerbiában nettó 89.956 dinár volt, ami adóval és járulékokkal együtt, azaz bruttóban kifejezve 123.971 dinárt tett ki. A közszférában a foglalkoztatottak keresete 89.543 dinárról 91.144 dinárra (nettó) emelkedett, míg a többiek havi szinten átlagosan 3000 dinárral kevesebbet vittek haza. Az oktatásban dolgozók novemberi átlagkeresete 82.497 dinár, az egészségügyben dolgozóké pedig 88.282 dinár – ismertette a Köztársasági Statisztikai Hivatal. Adataik szerint tavaly januártól novemberig az egy évvel korábbihoz viszonyítva a bérek névlegesen 15, reálisan pedig 2 százalékkal növekedtek.

A hivatal kimutatása szerint a foglalkoztatottak fele 70 ezer dinárt vihetett haza novemberi keresetként, egészen pontosan az átlagos mediális nettó bér 69.088 dinár volt, ami kb. 2000 dináros növekedés az októberihez viszonyítva. Bácson az átlagkereset ennél is kevesebb: 66.017 dinárt tett ki, Szenttamáson pedig 68.003 dinárt.

Az újvidékiek ebben a hónapban is a legnagyobb bevételt valósították meg a tartományban: adók és járulékok nélkül is 105 ezer dinár az átlagkereset a városban.

 

Nyitókép: Beta