2024. május 9., csütörtök

A stabilitás szimbóluma

Kiállítás a dinár történetéről

A dinár fennállásának 150. évfordulója alkalmából a Szerb Nemzeti Bank épületében tegnap megnyílt a pénznem történetét bemutató kiállítás.

Jorgovanka Tabaković bankkormányzó a kiállítást megnyitva elmondta, hogy a dinár Szerbia gazdasági stabilitásának a szimbóluma.

–A világon kevés nemzet dicsekedhet el azzal, hogy 150 éve saját valutája van, és hogy az ország ereje a valutája erejétől függ. Az elmúlt évtizedben a dinár stabil maradt az euróval szemben, és a rendelkezésünkre álló összes eszközzel  próbáljuk mérsékelni az inflációt. A dinárnak stabilnak kell lenni, de mindannyiunknak szem előtt kell tartania, hogy ezt nem szabad magától értetődőnek, sem könnyű feladatnak tekintenünk. Évek óta büszke vagyok arra, hogy a szerbiai polgároknak és üzletembereknek már nem szükséges napról napra követni az árfolyamlistát. Az elmúlt évek globális válságai azt okozták, hogy a világon jelenleg forgalomban lévő, mintegy 180 különböző helyi valuta elsősorban bizonytalanságot és krízist okoz a helyi gazdaságokban, nem pedig előnyt jelent a  kihívások leküzdésében – fejtette ki Tabaković.

Rámutatott arra, hogy az elmúlt három évben számos fejlődő országban a helyi valuta gyengülése hozzájárult a fogyasztói árak gyorsabb növekedéséhez, ezért azt fontolgatják, hogy másik pénznemet kezdenek el használni fizetőeszközként.

–Megígérem, hogy a Szerb Nemzeti Bank folytatja elkötelezett munkáját a dinár stabilitása, valamint a a hazai és nemzetközi közvélemény nehezen megszerzett bizalmának megőrzése érdekében – hangsúlyozta Tabaković.

Elhangzott, hogy a szerb dinár útja 1873. december 12-én kezdődött, amikor a szerb ezüstpénzverésről szóló törvényt elfogadták, és ezáltal a dinárt a Szerb Hercegség hivatalos törvényes fizetőeszköze lett. A bankjegyeken és érméken történelmi személyeink, nevezetességeink és kulturális szimbólumaink képei láthatók. A dinár megmaradása elsősorban a szerb nemzetgazdaság stabilitásának és ellenálló képességének köszönhető.

A kiállítás január végéig látogatható.

 

Nyitókép: Magyar Szó/Archív