2024. május 9., csütörtök

Nyolc olvasónk öröme

Nyerteseink Bračon tartózkodnak

Napilapunk folyamatosan törekszik hűséges olvasóinak megjutalmazására. Erre kiváló lehetőség a nyereményjátékok szervezése.

A Tamásfalván élő Szekula Valéria büszkén mondhatja, hogy ő az egyik nyertese a Szép Vajdaság fotópályázatunk 15. fordulójának. A fiatal lány A legszebb tablókép című verseny olvasóink által választott szépsége lett. Ajándéka egy kétszemélyes, hét éjszakát felölelő, utószezoni nyaralás, amit most tölt kísérőjével Brač-szigeten, Sutivanban, a Fülöp apartmanházban. Nyertesünk a barátjával, Zázrovity Zsolttal érkezett a nyaralóba. A napjaik főként fürdőzéssel telnek, de törekszenek arra, hogy megismerjék a szigetet és a történelmét. Ebben Fülöp Mihály, a vendégház tulajdonosa van a segítségükre. Ő immár huszonkét éve él kétlaki életet: 2001-ben alapította meg a nyaralót, azóta a sziget és a turistákkal való kapcsolattartás a mindene. Valériától megtudom, hogy a házigazda velük is sokat foglalkozik.

Szekula Valériáék a sziget legmagasabb pontján, a Vidova Gora kilátóban

Szekula Valériáék a sziget legmagasabb pontján, a Vidova Gora kilátóban

– Mihállyal jutottunk el a sziget híres, érdekes helyeire, útközben pedig mesélt Brač történelméről és jellegzetességeiről. A helyi múzeum tetszett a legjobban. Szép a tengerpart, tiszta a víz. Egyik nap quadokat béreltünk és bejártuk a sziget azon részeit, amik még az addigi utainkból kimaradtak.

Az adorjáni Lékó Virág testvérével, Bálinttal érkezett Sutivanba. Ajándékát a Magyar Szó Online csapatának nyereményjátékán nyerte. A testvérpár strandolással, sétálással tölti az időt, de arra is törekszenek, hogy kipróbálják a helyi éttermeket.

– Esténként mindig beülünk valahova – tudom meg Virágtól, és hozzáfűzi, hogy izgatottan várják a szigeti körutazást, habár Sutivan, a kis halászfalu is elvarázsolta őket. – Mindig szerettem a nyugodt, kisebb településeket, hiszen számomra a nyaralás egyenlő a pihenéssel, és ez a hely tökéletes ebből a szempontból.

Lékó Virág és Bálint a nyaraló tulajdonosával, Fülöp Mihállyal

Lékó Virág és Bálint a nyaraló tulajdonosával, Fülöp Mihállyal

Virágék felvillanyozódva számolnak be élményeikről, láthatóan lelkesedéssel tölti el őket a felfedezés lehetősége.

Szarapka Mónika különleges örömét osztotta meg velünk. A szakácsként dolgozó szabadkai nő nemrég ment férjhez. Az esküvőjüket követően vett részt napilapunk Online csapatának nyereményjátékán, és lám: a szerencse neki kedvezett! Férjével, Renátóval így nászútra érkeztek a fehér mészkövéről, az olívatermesztésről ismert szigetre. El is határozták, ha már így alakult, ők bizony nem tétlenkednek, a sok fürdőzés mellett megnézik a látványosságokat is. Kalandjaik közt szerepel a supetari kerékpártúra, de ellátogattak a sziget legszebb pontjaként említett Bolra avagy Zlatni Ratra (amit mi, magyarok Aranyszarv strandként is ismerünk).

– Hihetetlen, de igaz a mondás, miszerint amikor az egyik felén nagyok a hullámok, a szarv másik felén nyugodt marad a tenger vize. Az út odafelé hosszú és igazán merész. Kicsit féltem, de a férjem mindvégig szépen vezetett – emlékezik nyertesünk, kifejtve, szeretnének még eljutni a Vidova Gora kilátóba, ami a sziget legmagasabb pontja. Terveik közt szerepel még a Milna nevű, igen látványos hajókikötő megtekintése, de a supetari strandot sem szertnék kihagyni.

Szarapka Mónika és férje, a nászutasaink

Szarapka Mónika és férje, a nászutasaink

– Ez a nászút igazán sokat jelent számunkra. Jobban összekovácsol bennünket, többet pihenünk, és élvezzük az életet. Az idén nem szerepelt a terveinkben a nyaralás, mivel két hónappal ezelőtt volt az esküvőnk. Boldogok vagyunk, hogy a Magyar Szónak köszönhetően ez mégis sikerült.

Negyedik nyertesünk az óbecsei Szabó Róbert és felesége, Dianna. Az elektromos karbantartóként dolgozó férfi jókedvűen ecseteli, milyen most az együtt töltött idő.

– Nagyon gyorsan telnek itt a napjaink, s ez szerintem annak is köszönhető, hogy gyönyörű időnk volt, napi 29-30 fokos hőmérsékletekkel. Sokat fürödtünk, strandoltunk. A sziget szépsége lenyűgözött bennünket. Rengeteg a látnivaló. Ezek közül kiemelnénk a Zlatni Rat strandot Bol városával, valamint a Vidova Gorát, a 780 méter magasan elhelyezkedő kilátót. Hihetetlen látványt nyújt a Brač és a Hvar sziget közti tengerre, és a köröttük lévő kisebb szigetekre. Nem hagyható ki a felsorolásomból Milna város, az ottani kikötő szépsége sem – így hangzik a férfi részletes beszámolója, majd hozzáfűzi, hogy a sutivani strandok is tetszenek nekik. A Likva nevű homokos strand a kedvencük.

Szabó Róbertéknak tetszik a boli strand

Szabó Róbertéknak tetszik a boli strand

– Az apartmanház is kitűnő osztályzatot érdemel. Egybevéve: el vagyunk ragadtatva mindennel, ami velünk történt, amióta megnyertük ezt a szép élményt. Köszönjük az ajándékot a Magyar Szónak és a Fülöp Apartmanháznak.

Beszélgetőtársaim beszámolóiból árad a jókedv, az elégedettség. Örülünk az önfeledt napjaiknak, az élményeknek, felfedezéseknek, s hogy ezeknek a pillanatoknak picit mi is a részesei lehettünk.

(A fotókat a nyerteseink készítették)

Nyitókép: Szarapka Mónika és férje, a nászutasaink