2024. május 9., csütörtök

FRISSÍTETT – Újabb bombariadó az Air Serbia moszkvai járatán

Ismét bombariadó volt a Belgrád és Moszkva között közlekedő repülőgépen.

A jármű az utasokkal visszafordult a belgrádi reptérre, erősítették meg a belügyminisztériumból a Tanjugnak.

Az Air Serbia Moszkvába tartó járatának összes utasát és személyzetét evakuálták, és folyamatban van a jármű ellenőrzése.A vizsgálat során kiderült, hogy hamis bejelentésről volt szó.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg is vizsgálják a belgrádi Nikola Tesla repülőtér e-mail címére hamis bombabejelentést küldő személy kilétét.

Nem hivatalos sajtóértesülések szerint a bombát bejelentő személy kijelentette, hogy elégedetlen Szerbiának Oroszországgal való jelenlegi kapcsolatával.

A gépen 125 utas és öt fős személyzet tartózkodott. Pénteken is jelentettek hasonló esetet, de a hatóságok később megerősítették, hogy hamis riasztás volt.