- Nem szűnik meg, az euróövezetből kizárják a költségvetési hiányt felhalmozó országokat 41,5%
- Az úgynevezett euróválság a tőzsdei spekulánsok nyerészkedő hisztériakeltése 37%
- Igen, az euró szerepét a német márka és a kínai jüan veszi át 13%
- Nem érint a kérdés, maradok a dinárnál 8,5%
Már csak négy napunk maradt hátra abból az Olli Rehn uniós pénzügyi biztos által határidőként megszabott tíz napból, amíg még tehetünk valamit a pénzügyi összeomlás megelőzéséért. A hét eleji nyilatkozat szerint az euróövezeti válságkezelés kritikus tíz nap előtt áll.
De miért csak tíz nap? Ide jutottunk volna, már csak ennyi volna hátra az euró tízéves ragyogó múltra visszatekintő létéből? Sokan így értelmezték ezt a politikusoknak szóló, figyelmeztetésnek szánt kijelentést, ami nem is csoda, hiszen a világsajtó vezető híre volt egész héten át az európai fizetőeszköz megszűnésének a lehetősége.
Azt a napot senki sem ismeri, írja a Biblia a végidő napjáról, még a próféták vagy a jósok sem. Olli Rehnben egyébként sem a próféta vagy jós, hanem a szakértő politikus szólalt meg, amikor tíz napban szabta meg a hátralévő időt: december 9-re gondolt, az Európai Unió állam- és kormányfői pénteki, brüsszeli találkozójára, ameddig a válság súlyosbodására való tekintettel az illetékeseknek valamiféle átütő megoldással kellene előhozakodniuk.
A december 9-ei brüsszeli összejövetel Szerbia számára amiatt fontos, mert azon döntés születhet az ország tagjelölti státusáról, a világ számára azonban teljesen mellékes ez az alighanem egyébként is már eldöntött kérdés, a világot most az euróválság megoldása érdekli mindennél jobban. A piacok – ahogyan a médiában ködösítve az egész világgazdaságot irányító, néven nem nevezhető pénzügyi hatalmat nevezik – vigyázó szemüket pénteken Brüsszelre vetik majd. S attól függően, hogy milyen – hitelesnek vagy hiteltelennek tűnő – döntések születnek ekkor, úgy kezdenek el szárnyalni vagy zuhanni majd a tőzsdék, hogy ezt követően valószínűleg ismét – korrekciónak mondott – meredek ugrásokat produkáljanak az ellenkező irányba. De sajnos a tőzsdei krach bekövetkezése sem teljesen elképzelhetetlen.
Micsoda terep ez a tőzsdei nyerészkedőknek, a spekulánsok a mennyországban érezhetik magukat ezekben a hetekben, hónapokban! Ám ha mégis bekövetkezik az összeomlás, menten úgy fogják érezni, hogy a pokolba kerültek. S miközben zajlik a tőzsdei adásvétel, veszik vagy nem veszik az államkötvényeket, aközben államok mehetnek csődbe az állampapírok után járó kamatok megnövekedése miatt, mivel nem lesznek képesek a már így is hitelfelvétellel törlesztett adósságaik visszafizetésére. És erre sajnos – egy napon, de bizonyosan nem most pénteken – akár az euró is rámehet, mivel a legeladósodottabb államok, a disznók angol szóra utaló PIIGS országok (Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) kivétel nélkül az európai valutaunió tagjai. Ha Olaszország, az övezet harmadik legnagyobb gazdasága bukik, vele együtt bukhat az euró(övezet) is.
Ebből a megfontolásból kiindulva kérdeztünk rá, hogy elképzelhetőnek tartják-e azt, ami néhány hónappal ezelőtt még annak tűnt: az euró lehetséges megszűnését.
Olvasóink nagy többsége – e természetesen nem reprezentatív fölmérés szerint – úgy véli, hogy korai volna még temetni az eurót. Negyvenegy százalékuk úgy gondolja, hogy átalakulva bár, de megmarad az eurózóna. Erre több lehetőség is nyílhat, a kérdés azt a sokat emlegetett, német törekvést tükröző megoldási lehetőséget említi, hogy kizárják a valutaunióból a költségvetési fegyelemhez magukat nem tartó országokat.
A válaszadók harminchét százaléka úgy véli, hogy itt nem valódi veszélyről, csak hisztériakeltéséről van szó. A kérdés tőzsdei nyerészkedőket említ, de másfajta érdekek is felmerülhetnek: így például az Egyesült Államoknak érdeke lehet, hogy az eurózóna pénzügyi gondjait a középpontba állítva elterelje a figyelmet az ottani „adósságválságról”, ami talán épp ennek köszönhetően még nem érett igazi válsággá, és hogy a dollárnak mint világvalutának a szerepét megerősítse. Ezt a föltételezést tűnik alátámasztani, hogy az európai országokat egyesek szerint alaptalanul leminősítő három mérvadó hitelminősítő mindegyike amerikai tulajdonú: kettő száz százalékban, egy majdnem annyiban. Ellentmond viszont ennek a véleménynek, hogy az euróövezettel együtt – az amerikai bankok érintettsége miatt – Amerika is bukhat. A szintén adósságokban úszó USA hosszabb távú érdeke a jelenlegi helyzetben inkább a dollár gyengítése volna az euróval szemben, ami akkor valósulhatna meg, ha a „fegyelmezetlenek” kizárásával a közeljövőben valóban létrejönne Németország és Franciaország vezetésével az euróövezet elitklubja.
Csak kevesen, mindössze a válaszadók tizenhárom százaléka gondolja úgy, hogy az euró megszűnik, és a világgazdasági szerepét más valuta veszi át. (Tavaly a világ valutatartalékainak hatvanegy százalékát tartották dollárban és huszonhat százalékát euróban.)
Csupán nyolc százalék nyilatkozott úgy, hogy nem érdekli a kérdés, marad a dinárnál. Nyilván nem azért, mert jobban bízik a szerb fizetőeszközben, valószínűleg inkább azért, mert szerény jövedelméből máról holnapra él. De ha azért kattintott rá erre a válaszlehetőségre, mert úgy hiszi, hogy őt mint kisembert vagy a dinárt mint szerbiai pénzt nem érintheti az euró megszűnésének a kérdése, akkor nagyot tévedett: az euróövezet összeomlását (kisebb-nagyobb mértékben) a világ összes országában megéreznék, leginkább természetesen azokban, amelyek tagjai a valutauniónak, de azokban is, amelyek szoros gazdasági kapcsolatokat ápolnak vele. Nem zárójeles megjegyzés, hogy Szerbia legnagyobb külkereskedelmi partnere az Európai Unió.
