A zombori Sloga konyhabútorgyárból alakult Tra Duga Rt. dolgozói jelentős késéssel kapták meg bérüket, amihez fizetési lista nem járt, három hónapon keresztül pedig csupán az utazási költséget fizette ki nekik a munkaadó. Elkeseredésükben szakszervezetet alakítottak, csatlakoztak az Önálló Szakszervezetek Községi Szövetségéhez. A dolgozóknak mindössze negyede társult a szakszervezethez, mert féltek a megtorlástól, az elbocsátásoktól. Nem alaptalanul, mert a menedzsment a február 5-i alakuló közgyűlést követően hatályon kívül helyezte a korábbi munkaköri leírásokat, és ezt a február 12-én született határozatot február elsejei keltezéssel látta el – állítja Aleksandar Pelagić, kirúgott szakszervezeti elnök, korábbi munkavezető.
A márciusban meghozott munkaköri leírás alapján pedig munkaerő-felesleggé nyilvánították a teljes szakszervezeti vezetőséget, valamint megszüntették azon szakszervezeti tagok munkahelyét, akik nem olyan berendezéseken dolgoztak, amelyeknél egyelőre nem találtak helyettest.
– Az igazságukat a szakszervezet útján keresőket már korábban, különböző indoklással és módszerrel eltávolították a gyárból. Volt akit felfüggesztettek munkaköréből, volt, akit fizetett szabadságra küldtek, vagy egészében kihasználtatták velük tavalyi és az idei szabadságukat, sőt az is megtörtént, hogy a dolgozót a 2012-re járó szabadságra küldték! – összegezte Aleksandar Pelagić. – Az elbocsátott dolgozók közül négyen végkielégítést kaptak, de le kellett mondaniuk elmaradt bérük utólagos kifizetéséről. Nyolcan viszont most „kiskanállal kapják” korábban megkeresett fizetésüket, viszont ők nem jutottak végkielégítéshez.
Az Önálló Szakszervezetek Szövetsége szerint a munkáltató eljárása sérti a munkaügyi törvényt és büntetőjogi következményeket von maga után, ezért bírósági úton kívánja érvényesíteni a kirúgott dolgozók jogait. A tizenkét elbocsátott dolgozó közül négyen magasan képzett szakemberek, és olyan is van a munka nélkül maradtak között, aki 24 évet dolgozott a vállalatban, illetve elődjében, a Slogában. Az üzemben a munkaügyi felügyelőség is vizsgálódik, és megállapította, hogy a fizetések valóban késnek, a tavaly decemberi béreket idén március huszadikán fizették ki. A szakszervezetet alakító dolgozók szerint ezen túlmenően legtöbben havi 50–60 túlórát valósítottak meg, amit senki se jegyzett, és nem számolt el. Ráadásul a tulajdonos és egyben igazgató Mirko Rakonjac verbális és fizikai föllépésével rettegésben tartotta a gyár 169 dolgozóját. Most minden elbocsátott dolgozó perel, noha tudják, az igazság malmai felénk lassan őrölnek.
