Hol van Szerbia: Európában vagy Európán kívül? Ezt a kérdést melegítette föl az elmúlt hetekben, napokban a kilencvenes évek sértődött gőggel teli retorikáját visszahozva Szerbia három legfőbb közjogi méltósága közül kettő: az államfő és a kormányfő. A kérdés megválaszolásához először is azt kellene pontosítanunk, hogy hol található Európa. Ezt követően már könnyedén eldönthetjük, hogy Szerbia része-e annak.
A térképen Európa az Urál és az Atlanti-óceán, a Jeges-tenger és Földközi-tenger között terül el. Földrajzilag vitatható, hogy a Szibéria felé nyitott földrész különálló kontinens volna, hiszen az Urál nem jelent komoly, átjárhatatlan akadályt. Helyénvalóbb volna Eurázsiáról beszélnünk, bár kellő önkritikával itt is rákérdezhetnénk, hogy milyen alapon helyezzük a szókapcsolatban Európát Ázsia elé. A nagysága miatt? Ázsia több mint négyszer akkora. Az ősisége miatt? Az első nagy civilizációk – évezredekkel az európaiak előtt – Ázsiában és Afrikában jöttek létre.
Európának a földrajzilag vele egységes Ázsiától való elkülönítésére egyetlen magyarázatunk lehet: az, hogy Eurázsiának (vagy inkább Ázsieurópának) ebben a tengerek ölelte elkeskenyülő nyugati végében egy sajátos civilizáció alakult ki és őrződött meg a mai napig. Egyedülálló gondolkodásmódja, kultúrája, életmódja különbözteti meg ezt a térséget a világ többi részétől. Végső soron tehát az itt élő emberek teszik Európává a földrészt. Az ész, ami sajátos énképpel és gondolkodásmóddal rendelkezik, és a szív, ami híven őrzi az évezredek során kialakult nyugati alapértékeket.
Európa bennünk él. Nélkülünk hiába is keresnénk bárhol a világban, nem találnánk sem Keleten, sem Nyugaton: még Európában sem. Mi éltetjük az európai értékrendbe vetett hitünk által, nyugati emberre jellemző gondolkodásmódunkkal, életvitelünkkel, hagyománytiszteletünkkel és a jövőt megálmodó tettre kész képzelőerőnkkel.
Alapvető fontosságú, hogy mi milyennek ismerjük magunkat. Ebből kell kiindulnunk, s nem abból, hogy mások milyennek látnak bennünket. Európa a lendületesen változó Amerika számára óvilágnak számít, az ősi, lassú, megfontolt léptekkel haladó Kína számára pedig újvilágnak. Az előbbinek túlságosan lassúnak és öregesnek, az utóbbinak meggondolatlanul fiatalosnak tűnhet. Értelmetlen volna ezekkel a gyakran hallható véleményekkel vitába szállni, mindenkinek joga van a maga értékítéletéhez, önmeghatározását, identitástudatát, akárcsak az egyes ember, kizárólag a másikhoz viszonyítva alakíthatja ki az adott civilizáció. Ezt teszi az európai polgár is, amikor véleményt mond a világ többi nagy kultúrköréről.
Határokat húz ilyenkor maga és a más közé. A határokat mindig mi alkotjuk. A gőg, a gyűlölet és a többi önértékelési zavar szülte emberközi határokat is, amelyek törvénybe iktatva, vagy az íratlan érintkezési szabályokban kifejtve a hatásukat, elválasztják az egyik embert a másiktól pusztán csak azért, mert másik faj, nemzet vagy társadalmi osztály tagjai.
Az igazi határok bennünk vannak, rajtunk kívül csak a térképen, de azok nem igazi határok.
A kormányfő, Ivica Dačić kijelentése, miszerint ma a háború egykori vesztesei – a volt fasiszták – döntik el, hogy a győztesek – az úgynevezett antifasiszták – bekerülhetnek-e az Európai Unióba vagy sem, e benső – nemzeti sérelmekből táplálkozó – határt húzza meg ismét és erősíti meg azokban a szerb emberekben, akik a (benső) határok légiesítésének az új európai alapelvét vallva talán már készen álltak másként gondolkodni a jugoszláv (nem csak szerb) partizánok egykori ellenfeleiről, a németekről, az olaszokról és szövetségeseikről, a magyarokról, a bolgárokról. Azokról a nemzetekről tehát, amelyeknek az államai ma már az EU tagjai, és éppen ezért beleszólási joguk van, hogy Szerbia beléphet-e közeljövőben a politikai, gazdasági érdekközösségbe.
Egyszerű a képlet: határok emelésével, megerősítésével senki sem válhat az Európai Unió tagjává, még kevésbé az alapértékeiben – valójában tehát a bennünk, európai emberekben – élő szellemi Európa tagjává. Ez az alapelvek követéséről, kultúráról, életmódról, országirányítási módszerekről fölismerhető hovatartozás teljesen független attól, hogy földrajzi értelemben hol található Szerbia: Európában vagy azon kívül.
