Németország új alapra helyezné az Európai Unió működését. A német vezetés javaslata szerint a decemberi uniós csúcson föl kell állítani egy testületet azzal a feladattal, hogy készítsen elő egy olyan új szerződést, amely lehetővé tenné a deficitszabályokat be nem tartó tagállamok megbüntetését. Az elképzelések szerint az Európai Unió Bírósága végezné a kényes munkát, az eurózónához tartozó államok költségvetésének az ellenőrzését. Ez komoly beleszólást jelentene az érintett országok belügyeibe, már hallani is emiatt a függetlenségüket féltők tiltakozását.
A németek viszont elszántnak tűnnek, s amit ők a franciákkal karöltve eldöntenek az EU sorsával kapcsolatban, azt komolyan kell venni.
Angela Merkel kancellár beszédeinek már évek óta visszatérő eleme, hogy a jelenlegi válságon az uniós integráció további elmélyítésével lehetne úrrá lenni. Érdekeik sarkallják a németeket az unió, azon belül a valutaunió megőrzésére és lehetőség szerinti megerősítésére. Az EU és az euróövezet létrejöttének kétségkívül eddigi legnagyobb haszonélvezője Németország. Érthető, hogy nyertesből nem szeretnének vesztessé válni.
Milyen esélyek nyílnak az európai államszövetség megszilárdítására a jelenlegi állapotok közepette, amikor egyre csak mélyül a szakadék a magukat takarékosnak hívő északi és a tékozlónak kikiáltott déli tagállamok között? A kérdés fordítva is föltehető: elképzelhető-e az Európai Unió hosszú távú fennmaradása, ha nem sikerül továbbépíteni az uniós integrációt? Ennek nyomán az is kérdésként vetődik föl, hogy létrejöhet-e egyszer az Amerikai Egyesült Államok mintájára egy európai államszövetség, az Európai Egyesült Államok, amely gazdasági és katonai hatalmánál fogva már eséllyel pályázhatna arra, hogy újból a világtörténelem alakító erejévé váljék.
E jövőbeni lehetőségnek a megvalósításához egyelőre csak az alapok alapjait sikerült lerakni. Jelenleg sokkal inkább a gazdasági érdekek kötik össze laza kötelékben az unió tagországait, mintsem az egységes európai értékrend, gondolkodásmód. Ugyanezek a gazdasági indítékok választják el egymástól a tagállamokat, hiszen az egyik ország érdeke nem lehet minden esetben azonos a másikéval, a megszületett kompromisszumok pedig nem mindig sikeresek.
Egyelőre még a kompromisszumok Európai Uniójának a világát éljük, nem az egységes Európáét. Az utóbbit csakis arra lehetne alapozni, ami minden európai nemzetet és államot összeköt.
A megőrzés és a tartósság hatalmával egyedül a szellemi alapértékek rendelkeznek. A gazdasági élet az anyagi érdekek világa, az érdekek pedig forgandók, éppen ezért összetartani is csak ideiglenesen képesek. Ez a sajátos világ a tartósság jegyeit csak azután kezdi fölmutatni, miután alárendeli magát az igazságosság alapértékének, akkor tehát, ha a vetélytársaik eltiprására törő gazdasági szereplők belenyugszanak abba, hogy a kölcsönös haszon alapelve szerint működjenek.
Ez mindennél találóbban rámutat arra, hogy megtartani és tartóssá tenni a civilizációs összefonódást egyedül és kizárólag a szellemi alapértékek képesek. Az anyagi érdekek hol ádáz küzdelemre szólítanak, hol ideig-óráig tartó szövetségek megkötésére ösztönöznek, a közösen vallott értékek viszont tartósan és elválaszthatatlanul összekapcsolnak.
Az Európai Unió annak idején gazdasági érdekszövetségként, a szén és a vas uniójaként jött létre, s mint a független tagállamok laza kapcsolata a mai napig a gazdasági érdekek nyomvonalán működik és szerveződik valamiféle képlékeny egységgé. Ideje volna visszatalálni – de nem csak a szavak szintjén – európai és keresztény gyökereinkhez, a nyugati civilizáció ókori görögöktől és rómaiaktól származtatható alapértékeihez! Ez ugyanis az egyetlen közös pont, amelyen minden európai nép egyként osztozik. Csakis erre a közös szellemi tulajdonra fűzhető föl, mint a gyöngyök a nyakláncra, az európai államok jövendő és igazi közössége. A pillanatnyi és mindig forgandó gazdasági érdekek sohasem képezhetnek ilyen államokat és nemzeteket összekötni képes civilizációs alapot.
