Kezdjük a rejtvénnyel! Mi köti össze ezt a négy dátumot a mögöttünk lévő századból: 1914, 1939, 1964, 1989? 1914 és 1939 az I. és a II. világháború kezdődátumai. 1964 a szovjet rendszert a sztálinizmusból kivezető Nyikita Hruscsov „önkéntes távozásnak” és Leonyid Brezsnyev hatalomra kerülésének az éve, valamint – mindössze két hónap eltéréssel – a John Fitzgerald Kennedy elleni merénylet és Lyndon Baines Johnson elnökké választása időpontja. (Johnson volt az, aki végérvényesen bevonta az Egyesült Államokat a vietnami háborúba.) Végezetül 1989 a szocialista rendszerek bukásának az éve Európában.
Mindegyik fontos történelmi évszám, talán épp a mögöttünk lévő század legfontosabb dátumai, amelyeket titokzatosan összeköt valami. Mi is? Számtani rejtvényre gondoljanak, s ne valamiféle ok-okozati összefüggésre, bár természetesen az sem zárható ki! Ki tagadhatná, hogy az első világháborút követő békekötések egyenesen vezettek a másodikhoz, s abból mint virágból a gyümölcse sarjadhatott ki a hidegháború korszaka a két világhatalom már 1945-ben kezdetét vett konfliktusával, aminek pedig egyszer véget kellett érnie, s a vég kezdetének a dátuma közismerten 1989.
A négy dátumot matematikai értelemben nem más, mint az időtáv kapcsolja össze: pontosan huszonöt évenként követik egymást. Mit jelentsen ez? Talán azt, hogy a történelem ama zászlóshajója huszonöt éves szabályos ciklusokban, idő-térközökben evez előre ismeretlen célja felé az idő tengerárján, éppúgy, ahogy a természet váltakozik szabályos időközönként évről évre?
A lineáris, a kezdettől a vég felé haladó egyvonalú időelképzelés keresztény hatásra kifejlődött nyugati találmány. A keleti népek egykor mind ciklikus időképet vallottak. Az ókori civilizációk ugyanígy. A rómaiak százévenként ülték meg a saeculum ünnepét, amellyel az új korszak elérkezését köszöntötték. Ókori eleink úgy okoskodtak, hogy száz év – más számítások szerint 110 év – az az időtáv, amelyen belül egy adott korban élők már mindannyian meghaltak. Egyszerre legfeljebb 3-4 nemzedék élhet együtt: a gyermek, az apa, a nagyapa és esetleg a dédapa. Az ezen túli generációs együttlét már rendkívül ritka, kivételszámba menő jelenség.
Kiinduló témánkhoz kapcsolódva az okoskodást mi imigyen szólva folytathatjuk: az ember születésétől gyermeke világra jöveteléig eltelő egy nemzedéknyi idő átlagosan huszonöt év; négyszer huszonöt az száz; a saeculum tehát négy nemzedéknyi idő.
A történelem ezek szerint igazodna a nemzedékváltásokhoz, huszonöt évenként maga is fordulatot vesz? Miért is lenne másként, ha a história az emberi cselekedetek és művek emlékezete?
A rómaiak tisztában voltak vele, hogy minden saeculumnak sajátos arculata van. A polgári ébredés és munkásmozgalmak kialakulásának 1789-ben kezdetét vett századában is fölfigyelhetünk a huszonöt éves ciklusokra. 1789-ben tör ki a francia polgári forradalom, 1814-ben bukik meg Napóleon, és ekkor ül össze restaurációs szándékkal a bécsi kongresszus, 1839-ben nyújtják be a chartisták szabadságjogokat követelő első petíciójukat, 1864-ban alakul meg Londonban a munkásosztály első tömegszervezete, az I. Internacionálé, 1889-ben pedig Párizsban a II. Internacionálé.
Ez a dátum már a következő saeculumba való bevezető: ugyanis 1890-ben bukik meg Bismarck, a vaskancellár, és ekkor jönnek létre a hármasszövetségek, ahonnan az út, mondhatni, már egyenesen vezetett az I. világháborúhoz.
A rómaiak ciklikus történelemszemléletét alkalmazva a jelenkorra a mi saeculumunk 1989-ben vette kezdetét. Két év múlva jön el első szakaszváltása. S milyen érdekes, ma lépten-nyomon arról hallani, hogy az Európai Unió fordulópontjához érkezett, ha nem alakul át gyökeresen, akkor jelenlegi formájában fenn sem maradhat.
Az ember emlékezete sem mindig marad fenn. Ez a helyzet a kiegyezés korának legeredetibb gondolkodójával is. Az idén augusztus 24-én volt százöt éve, hogy eltávozott közülünk Bodnár Zsigmond, az organikus történelemszemlélet és a ciklikus látásmód nagy magyar elméletalkotója, Oswald Spengler – el nem ismert – elődje.
