Azt mondják új, vörös-fekete kormányunk van. Igazuk van? Megújult és tisztára mosott Európa-párti öltözetben visszatért volna hozzánk a kilencvenes évek vége a maga vörös-fekete koalíciójával? Akkor a szocialisták és a radikálisok, valamint Milošević feleségének, Mira Markovićnak a pártja, a Jugoszláv Baloldal (JUL) alakítottak kormányt. Most a metamorfózison áthaladt szocialisták és a haladókká átigazolt radikálisok összeborulása hozta létre a hatalmi többséget a Szerbiai Egyesült Régiók közreműködésével.
A kígyó levedli bőrét, a férfiember pedig más ruhát ölt fel, női párja ehhez még új, csinos frizurát is készíttet magának, amikor átalakul, de legalább az átalakulás látszatát szeretné kelteni. Sajátos módon érvényes ez a politikusnak nevezett különös emberfajtára, aki közül nem egy nemcsak öltözéket, hanem azzal együtt eszméket is könnyedén cserél.
Az egyik legékesebb példa erre Benito Mussolinié, aki a családi hagyományt ápolva szocialistaként kezdte, de fasisztaként folytatta. Ő történetesen vörösből lett feketévé.
Mi a baj ezzel? A természet is szüntelen változik. A színek, akárcsak az évszakok, eltűnnek és visszatérnek. Télen színtelenné, fekete-szürkévé, majd a hó hullásával fehérré válik a táj, de tavasszal kizöldül minden. Végül ősszel a lehulló levelek színkavalkádjával távoznak tőlünk a színek, hogy tavasszal ismét visszatérjenek.
Ez a helyzet a korszakokkal is. Az analógiákban gondolkodó kínai történetírás nem véletlenül jellemezte az új császári dinasztia uralomra lépésével elkezdett időszakot valamely színnel. A császárok császáraként tisztelt Mao Ce-tung kommunista uralmával útjára indult boldogító, a kulturális forradalmat is elhozó új érát a világháború után bizonyára a vörös színnel hozták volna kapcsolatba, ha időközben nem tértek volna át a nyugati racionális gondolkodásmódra, amelyben nincs helye az efféle képzettársításoknak.
A színek jelentése kultúrafüggő, nálunk a fekete a gyász színe, Kínában viszont a fehér. Más a helyzet a vörössel, ezzel a színnel kapcsolatban alighanem ma már mindenki ugyanarra gondol: a kommunistákra. A munkásosztály réges-régen beharangozott világforradalma még mindig várat magára, a történelmet beteljesítő nagy eszme lángját is már csak imitt-amott őrzik, a színek világában mégis hatalmas eredményt tudhatnak magukénak a marxi tanok radikális értelmezésének a hívei, sikerült globális jelentést adniuk a vörös színnek: róla 1917 októbere óta mindenkinek a kommunisták jutnak az eszébe, ha a politikára terelődik a szó.
A másik oldalon nem ennyire egyértelmű a helyzet, a nácikhoz a barna, az olasz fasisztákhoz pedig a fekete színt párosítja a történelmi emlékezet. A csetnik és usztasa halálbrigádok egyenruhái és a halálfejes csetniklobogó alapján a fekete szín a volt Jugoszlávia területén egyértelműen a fasiszta- és nácibarát politikai erőket jelzi.
A vörös-fekete koalíció kifejezés nálunk tehát egyfajta kommunista-fasiszta összeborulásra utal. Nem végletesen túlzó és fölöttébb sértő ezt állítani a most megalakult kormányról? De az. A jelenlegi kormánypártoknak semmi közük sincs a kommunistákhoz vagy a fasisztákhoz.
Csakhogy az ember emlékező lény, aki a múltat, ha homályosan és néha elferdült alakban is, ott hordozza fejében. Egész családfák lakoznak emlékeiben, miért feledné hát, hogy a mai szocialisták a miloševići korszak (nemzeti)szocialistái köpönyege alól bújtak ki, azok pedig a kommunistákéiból. A haladóktól a radikálisokon át a csetnikekig visszavezethető leszármazási sor is élénken élhet emlékeiben. Leginkább a csetnikvajda pártja hibáztatható azért, hogy mint a kilencvenes évek háborús uszítóit a harmadik lépcsőfoknál megbicsakló emlékezet összemossa a radikálisokat a csetnikekkel.
A gondolkodó és emlékező lény nemcsak a múltban, hanem a dolgok mögöttiben is előszeretettel kutakodik. Magát az embert akarja látni, a meztelen valóságot, s nem az öltözékét, szeret mögéje látni az igazat elfedő szavaknak, s e szenvedélyét gyakorolva nem egyszer megpillantani véli a tarkaság mögé rejtőzött vöröset vagy feketét. Egyáltalán nem biztos, hogy igaza van, de hát ilyen az ember, így gondolkodik, s joga van hozzá.
Olykor talán még oka is van rá.
