Két lány és hét fiúgyermek között nőtt fel Nemesmiliticsen az 1929-ben született Benyák Sándor. Legidősebb gyermekként már nagyon korán hozzá kellett járulnia a szegény család megélhetésének javításához, a disznópásztorkodás mellett segédkezett péknél, utána tejfeldolgozóban, amiért tej és kenyér volt a fizetsége.
Időközben példásan haladt a tanulásban és egyre jobban kibontakozott rajztehetsége. Inaskodott kereskedőnél, bádogosnál, cipésznél, szobafestő mellett, de sehol se tudott megállapodni. A lakatos szakmát Zomborban, keménykezű nagybátyja műhelyében tanulta ki. Nehezen múlott el a három év, de a sok munka és fáradtság mellett rajzolt, festett, citerázni is megtanult, ma négy hangszeren játszik. A zombori műhelybe a katonaság leszolgálása után került vissza. Ekkor hajnali 2-3 óra körül kelt, petróleumlámpa fénye mellett festett fél ötig, majd kerékpáron indult Militicsről a zombori munkahelyére.
Itt minden fémből készült és ragyog
A mestervizsgát követően precíz műszereket és gépeket készítettek a műhelyben különböző tudományos intézetek számára, különleges famegmunkáló gépeket az újvidéki művészeti iskolának, de jelentős megrendelő volt a hadsereg és a katonai reptér is.
– A mesterségem mellett a mindennapi életben több minden érdekelt. Amikor Zomborban megalakult az eszperantó klub, én is beiratkoztam. Példás eredménnyel fejeztem be a tanfolyamot. Egy kollégámmal együtt jutalmul úgynevezett „Bokursz” felsőbb fokú tanfolyamon vehettünk részt Szarajevóban. Azoknak, akik ezt a tanfolyamot is befejezték, jogukban állt valamelyik iskolában, vagy klubban az eszperantó nyelvet tanítani. A tanfolyamot kitűnő eredménnyel fejeztem be, a legjobb voltam a csoportban. Rövid időn belül a zombori eszperantó társaság elnökének választottak meg. Tanítottam a klubban, emellett rendszeresen festettem, a szobám telis-tele volt a munkáimmal. Mindezek mellett nagyon érdekelt az akvarisztika is. Hamarosan híres is lettem erről, mert sikerült nevelnem skalart, „az akvárium királynőjét” – meséli a lakatosmester.
Önálló vállalkozásba tizenhét és fél év munkatapasztalattal, 1971. január 15-én kezdett. A korábbi küzdelmek és gyötrelmek itt is folytatódtak, hiszen egy évig egyetlen tisztességgel fizető munkát se kapott. Aztán beindult az üzlet, és egy véletlen folytán Benyák Sándor felfedezte a lakatosság művészetét.
– Egyszer egy karácsony előtt az egyik szomszédom azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy tudnék-e ajánlani valakit, aki elkészítené Jézus arcképét rézből. Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért engem ez a kérdés, és azt válaszoltam, várjon két hetet, addig meglátom, mit tehetek. Elkészítettem a munkát és tetszést aratott. Így történt, hogy a festészet és a rajz mellett, a művészi kovácsolás és a rézfaragás lett az új szórakozásom, kedvenc időtöltésem – emlékezik a mester.
Benyák mester háza egyben kiállítóterem is, a házigazda szívesen várja a látogatókat
Az önállóan végzett kreatív munka mellett leleményes szerkezeteket tervezett és épített be színházakba Szabadkától Belgrádig, ami úgyszintén a művészet sajátos világában tartotta érdeklődését. Emellett találmányok sorával gazdagította a vízügyet, a mezőgazdaságot, a jószágtartást, közben pedig művészi fémtárgyai járták a hazai és a külföldi kiállításokat. Benyák mester vasból és rézből faliképeket készített, de bútorzatot, dísztárgyakat, csillárokat, gyertyatartókat, borosüvegtartókat, állványokat, bejárati ajtókat, kapukat, sakkasztalt két székkel, amilyenen a középkori uralkodók játszhattak egykoron, meg nagy faliórát, arannyal ékesített ágydíszeket, vitézi páncélzatot is. Akinek módja van megtekinteni azokat a varázslatos tárgyakat, amelyek Benyák Sándor művészi fantáziája és mesterségbeli tudása révén az iparművészet jeles alkotásai közé sorolhatók, örökre elfelejtik azt a közhelyet, hogy a vas hideg anyag.
– Nincsen olyan dolog, amit vasból meg nem lehetne csinálni – vélekedik a mester. – Nem biztos, hogy én, de valaki csak el tudja készíteni. Én ugyanis még mindig tanulom a mesterséget.
