2024. május 8., szerda

Koszovó megkerülhetetlen téma a szocialisták kongresszusán is

Nehéz a koszovói kérdés végleges megoldásáról beszélni, miközben szerbeket tartóztatnak le, és mindennap különféle problémákkal kell szembenézni – jelentette ki Ivica Dačić külügyminiszter Belgrádban a Szerbiai Szocialista Párt (SZSZP) 11. közgyűlése előtt. A tervek szerint a kongresszuson megválasztják a párt elnökét, főbizottságát, és más szerveit.

Az eseményen a párttagokon kívül részt vesz Aleksandar Vučić államfő, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője, és mások – közli a Fonet.

Dačić a kongresszusa előtt újságírói kérdésre válaszolta elmondta, még nem érkezett válasz a KFOR-tól Szerbia kérelmére, hogy a szerb biztonsági erők visszatérhessenek Koszovóba. Úgy értékelt, hogy egy virtuális folyamatban találtuk magunkat, amelyet Albin Kurtinak, a pristinai ideiglenes intézmények miniszterelnökének a különféle meggondolatlan cselekedetei hatnak át, s egyértelműen ő a párbeszéd legnagyobb akadálya.

Nyitókép: Vreme hetilap