Az iskola egyik felújított épülete (Fekete J. József felvételei)
A bácsgyulafalvi (telecskai) Kis Ferenc Általános Iskola két épületben működik, a kettő között húzódik egy dupla kanyart leírva a falun átvezető műút, ami baj. Hatalmas táblák figyelmeztetik a járművezetőket, hogy iskola van a közelben, és a faluközpontban szerencsére még nem történt súlyosabb baleset, viszont a se lámpával, se fekvőrendőrrel nem biztosított útszakasz gyakorlatilag egy időzített bomba. A megoldás kézenfekvő: alig egy kilométeres úttal elkerülhető lenne a központ, amiért a főutca lakói is hálásak lennének, mert répaszezonban a házaik falai beleremegnek a megrakott kamionok vonulásába.
Az idei tanévben 120 tanuló látogatja az iskolát, 102 a magyar, 18 a szerb nyelvű oktatásban vesz részt. Varga Rajnai Rózsa igazgatónő bizakodó a következő tanéveket illetően is. Őszre várhatóan 16 elsős iratkozik be, 2012-ben 18, egy évre rá 19, 2014-től viszont három éven át alig tíz új tanulóval számolhatnak.
Az oktatást 20 fő látja el, míg a kisegítő személyzet száma 12. Az osztálytanítókon kívül szaktanárok oktatják a magyar, a szerb és az angol nyelvet, a biológiát, a kémiát, a képzőművészetet, a testnevelést és a hitoktatást.
Őszre napközi nyílik az iskolában
Az iskola voltaképpen négy épülettel rendelkezik, de ebből kettőben folyik oktatás, így érthető, hogy az utóbbi években ennek a két épületnek a fölújítására fektettek hangsúlyt. A Tartományi Oktatási Titkárság támogatásával 2007-ben bevezették a központi fűtést, és az egyik épületben önerőből, vagyis a zombori önkormányzat által biztosított működési költségekből kifestették a tantermeket. A következő esztendőben megoldották mindkét épület szigetelését, felújították a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat, az egyik épületben lecserélték a padlóburkolatot, fölújították a műszaki tantermet és még egy új tantermet is kialakítottak, kifestettek minden osztálytermet, a folyosókat, a konyhát és az ebédlőt.
– Sajnos már évek óta beázik a tornatermünk, a tetőszerkezetet folyamatosan javítjuk, de a probléma továbbra is megoldatlan – mondja az igazgatónő. A két épület tetőszerkezetének felújítására, ahol a tanítás folyik, évek óta nem kap pénzt az iskola se a várostól, se a tartománytól, se a köztársaságtól. A harmadik épületben, ahol az óvoda működik, 2009-ben sikerült elvégezni ezt a munkát. – Megvásároltuk a szükséges épületanyagot, és ha minden jól megy, őszre napközit nyitunk ebben az épületben – hallottuk Varga Rajnai Rózsától.
Jutalomkirándulásra nincs pénz
Az iskola tanulói jeles eredményeket értek el a különböző versenyeken és pályázatokon. Magyar nyelvből például köztársasági helyezéseket értek el, biológiából, fizikából és történelemből jól szerepeltek a minisztériumi és egyéb versenyeken, műszaki oktatásból első díjakat hoztak nemzetközi kiállításokról, képzőművészetből ugyancsak nemzetközi és hazai díjakkal büszkélkedhetnek, a kis matematikusok pedig díjakat, jutalmakat, dicsérő okleveleket szereztek az Archimedes matematikai levelező olimpián, illetve a Kenguru határok nélkül elnevezésű nemzetközi matematikai versenyen. Tanulmányi kirándulásokon viszont már évek óta nem vesznek részt a bácsgyulafalvi gyerekek. A szülőknek nincsen pénzük rá, így az iskola képtelen megszervezni a kirándulásokat. A falu társadalmi életében azonban jelen vannak a diákok, aktívak a művelődési életben, az egyházi életben, a Vöröskeresztben, az ifjúsági szervezetben egyaránt. Az iskola háromévenként szervezi meg az úszásoktatást, ami idén időszerű. Persze ez újabb terhet ró a szülőkre, mert nekik kell fizetniük az oktatást, és a diákok utaztatását a 10+1 napig tartó tanfolyamra, ráadásul erre tanításon kívül kerül sor, vagyis a tanulók iskolai feladataikat is kötelesek elvégezni.
Varga Rajnai Rózsa: Pénz hiányában évek óta képtelenek vagyunk megszervezni a tanulmányi kirándulásokat
Az igazgatónő a gyerekek eredményei mellett az iskola saját rendezvényeire a legbüszkébb.
– Harmincegy éve folyamatosan megrendezzük az időskorúak ünnepét, a Napsugaras őszt, természetszerűen minden évben sor kerül a ballagásra, az évzáróra, az elsősök fogadására, Szent Száva-napi ünnepségre, a karácsony és a húsvét megünneplésére, negyedévenként diákbulikat rendezünk, megüljük az iskolanapot, tavaly éppen 125. alkalommal, az egész iskola rendszeresen eljár a Felső-Duna mente természetvédelmi rezervátumba, illetve részt vesz a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a zombori Šareni svet gyermekfesztivál foglalkozásain – sorolja Varga Rajnai Rózsa.
Zombor város önkormányzata tavaly ősszel beleegyezését adta, hogy Bácsgyulafalván megépüljön a kerülő út, ami tehermentesíti a falu központját. A faluban bíznak ennek megvalósulásában, hogy ha már a gyerekeket nincs módjukban jutalomkirándulásra küldeni, bár biztonságban tudhassák őket, amíg az iskolában tartózkodnak.
