2025. július 11., péntek

Húzóerővé kell fejleszteni a kistérséget

EKOTUR – támogatott kezdeményezésekkel lehet legyőzni a jelen pestisét, a depressziót

Az elmúlt esztendő októberének legelején adtunk hírt arról, hogy a Magyarország, Horvátország és Szerbia területén található Mohácsi-, illetve Margita-sziget geopolitikai, földrajzi, környezetvédelmi, turisztikai és egyéb potenciáljait felismerve összefogott öt helyi önkormányzat, hogy újra egységes térségként kezelje a térséget.

A magyarországi Baja, Mohács és Nagybaracska, a vajdasági Bezdán és a horvátországi Darázs önkormányzatainak vezetői megnyerték terveikhez a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karát, valamint a kiskőszegi Plan Kft. vezetőjét, segítségükkel öt hónap alatt tető alá hozták az EKOTUR Sziget projektumot. Akkor Nagybaracskán az együttműködési megállapodás aláíróival a terveikről és a megtett kis lépéseikről beszélgettünk. Az idén januárban Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Kar Partner Partyján Kontra János, a Plan Kft. vezetője már eredményekről is be tudott számolni lapunk újságírójának.

Kontra János


– Az alapban lefektetett terveinkben szerepelt, hogy az EKOTUR Sziget teljes projektumát ráfűzzük a Duna-régió, hogy annak gazdasági fejlesztésében részt tudjunk venni, és meghatározó szereplői legyünk ennek a közösségnek. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar kormány célkitűzései közt szerepel a Duna-régió és a dél-európai országok gazdasági fejlesztése, valamint Horvátország uniós csatlakozása, ami nagyon fontos gazdasági és kereskedelmi szempontból az adriai kikötők rendszerbe állása révén. Remélem, hogy a Duna és a közép-európai vízrendszerek kereskedelme fellendül, és ez a térség visszanyeri valamikori gazdasági egységességét, így újra Európa meghatározó része lesz – mondja Kontra János. – A magyar kormány döntései tükrözik, hogy tudnak a projektumainkról, támogatnak is bennünket. Tekintettel arra, hogy most Magyarország az unió soros elnöke, ezeket a terveket megpróbálja elfogadtatni az Európai Unióval. Számunkra ez nagyon fontos és egyedülálló lehetőség a jövő évtizedei, de akár évszázadai tekintetében is. Erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak, mert megteremtettük a lehetőséget, hogy a többnemzetiségű közép-európai térség ismét magára találjon. Ezért még sokat kell tennünk az következő hónapokban, talán években. Májusban viszont már tudni fogjuk, hogy milyen támogatást nyertük a magyar kormánytól és az uniótól. Elindultak az IPA-pályázatok is, a határ menti együttműködésben Nagybaracskának és a környező településeknek sok esélyük van, mindenekelőtt Bezdánnak. Nagyon jó, hogy időben elkezdtük ezeket a projektumokat, mert visszamenőleg két évre elszámolhatjuk a költségeinket, ugyanakkor dokumentáltuk, hogy nemcsak beszéltünk, hanem a tettekről is be tudunk számolni. Saját és partnercégeim célkitűzése, hogy a Bosznián át húzódó autópálya mielőbb megépüljön, azáltal a szárazföld össze lesz kötve a vízi utakkal, az Adriával és az európai vízi utak rendszerével, a Duna, a Tisza és a Dráva körforgásában. Ha ezt elérjük, akkor sokat tettünk. Egy évvel ezelőtt még csak a vágyainkat fogalmaztuk meg, májusban már nyilvánosságra hozhatjuk a támogatott projektumainkat. Király Sándor, Nagybaracska polgármestere az ügy mellé állt, teljes mellszélességgel támogatja az EKOTUR Sziget elképzeléseit, valamint Szekó József, Mohács polgármestere, parlamenti képviselő, a dél-dunántúli régió fejlesztésének vezetője a projektum motorja – összegezte Kontra János. – Mindannyiunk számára világos, hogy ha kezdeményezéseink megfelelő támogatásra találnak, akkor leküzdjük a nemzeti-gazdasági identitásvesztésből fakadó népbetegséget, a depressziót, és a gazdaság talpra állításával a térség újra az elöregedett Európa húzóerejévé válik – tette hozzá.

Király Sándor: A kistérség egyik lehetősége az egészségkímélő mezőgazdasági termelésben rejlik


– A tavaly még csak körvonalazódni látszódó terveink mostanra már részben a megvalósulás szakaszába jutottak – hallottuk Király Sándortól, Nagybaracska polgármesterétől. – Dr.Fülöp László professzor jóvoltából ugyanis mezőgazdasági Pi-technológiát tanulmányoztunk közösen az EKOTUR keretében a Felvidéken, ahol egy 1700 hektáron gazdálkodó gazdaságot mutattak be nekünk. Ebben részt vettek a bezdániak, a darázsiak és térségünk több településének gazdálkodói. Segítséget kértünk a kormányzattól, hogy támogassa a Pi-technológia meghonosítását, és úgy tűnik, erre igény mutatkozik, aminek nagyon örülök, mert ez a technológia kihúzhatja a régiót, különösen a Margita-szigeti térséget ebből a kátyúból, amiben vagyunk. Ennek már a szervezése zajlik, tervezzük, hol, hány hektáron lehet 2011-ben beindítani ezt az egészségvédő gazdálkodást. A Pi-technológia lényege, hogy meg kell gyógyítani a talajt, ezáltal a növények is egészségesek lesznek. A ráfordítás szinte elenyésző, a hozam viszont tetemesen növekszik, a termés minősége messzemenően javul. Kontra János már megbeszéléseket folytat annak érdekében, hogy ez a technológia mielőbb alkalmazásra kerüljön Bezdánban. Ugyancsak szervezzük egy erőmű telepítését. Nagybaracska térségében mintaképpen megépül az erőmű, amihez az alapanyag biztosított, 2000 hektárnyi silókukorica és több ezer, sőt, több tízezer köbméter folyékony állati trágya kell a működtetéséhez. Emellett folyamatban van a Ferenc-tápcsatorna rendbe hozása, a bajai vízügy a zombori vízüggyel közösen erre több mint 220 millió forintot nyert. Legjobb tudomásom szerint az EKOTUR már bekerült a Duna-stratégiába, ezért bízom benne, hogy a magyar kormány segíteni fogja ezt a térséget. Az idén arról számolhatunk be, hogy az EKOTUR minden térségben a megvalósítás szakaszába lépett. A február 15-ei határidejű Interreg pályázat kapcsán megkerestük a pécsi Pollack Mihály Műszaki Kart, és megkértem Bachmann Bálint dékán urat, hogy ha lehet, az egyetem pályázzon az EKOTUR nevében, hiszen egy sor előkészítő munkában eddig is részt vettek, és ezután is számítunk a kar munkájára, amit pályázati pénzből kellene finanszírozni – nyilatkozta a Magyar Szónak Nagybaracska polgármestere.

Balról: Horváth János, a bezdáni HK tanácsának elnöke, Varga Ferenc, a Vajdaság Vizei Közvállalat zombori munkaegységének igazgatója, Bachmann Bálint, a Pollack Mihály Műszaki Kar dékánja, Király Sándor, Nagybaracska polgármestere a Partner Partyn


Személyi és erkölcsi veszteség

Az EKOTUR projektum tervezői gazdasági stratégiájukban rámutatnak a kezdeményezésük indokoltságára: „Az elmúlt évtizedekben Közép- és Dél-Európa népei elvesztették azt a gazdasági és kulturális identitásosukat, amelyet a Monarchia az elmúlt évszázadban építtetett ki számukra, ezzel meghatározott szerepet adva a régiónak és az európai civilizációs fejlődésnek. A valaha erős mezőgazdasággal bíró Kárpát-medencei térség a fejlett vízi utak kereskedelmi központjának számított, a birodalom és a tudósok bölcsőjének széthullásával, kiegyensúlyozatlan helyzetbe hozta egész Európát.Magyarország határait megbontva olyan személyi és erkölcsi veszteség érte a régiót, hogy a vele szomszédos országok gazdasága és annak egyes népei mind a mai napig nem találták meg saját identitásukat.” A tervezet készítői megoldási javaslatukat is előterjesztették: „Ezt a régiót kiemelten kell kezelni, betanítani és előnybe hozni a helyi vállalkozókat, kiépíteni az infrastruktúrát, kedvezményes feltételeket kell biztosítani a beruházások és fejlesztések terén.Az uniónak olyan szabályzatot kell elfogadnia a régióra nézve, amely adókedvezményekkel motiválja az EU-ból érkező beruházót, és nem biztosít előnyt a tengeren túlról érkező érdekeltségeknek, amelyek konkurenciát jelenthetnek a helyi gazdaságnak, vagy veszélyeztetik a stratégiai és a nemzeti tervek megvalósítását: kikötők, erőművek, természeti kincsek stb. Ha az unió ezeket a feltételeket az itt élő népeknek mielőbb képes lesz biztosítani, akkor a dél-európai régió problémája nagyon gyorsan feledésbe merül, és egész Európa fellélegezhet, mert az itt élő nemzetek gyorsan magukra fognak találni és ismét értékes polgárai lesznek az Európai Közösségnek.”

Magyar ember Magyar Szót érdemel