Bedobtak egy szórólapot a postaládába. Választások lévén egy egyszerű szórólapról lenne szó, amely arra buzdít, hogy aláírással támogassák a párt indulását a májusi voksoláson. Mindezzel nem is lenne probléma, ha a felhívás célt talált volna. A címzett ugyanis már nem ott lakik, de ez a baki megint csak nem zavart volna senkit sem, ha az iromány nem azzal kezdődik, hogy JMBG….
Nem tudom, ebben az országban létezik-e adatvédelmi biztonság, azt azonban nagyon szeretném tudni, egy lokális pártnak honnan ez az adat. Jóhiszemű polgárokként tételezzük fel, hogy minden legális. Tételezzük fel, hogy az országban működő pártok törvényesen keresnek meg bennünket, s a mi nevünkben indulnak majd azon a választáson, amelyet máris sokan a posztkommunista éra legfontosabb eseményének tartanak. S valóban. Lehet, hogy valóban a sorsunk függ ettől (Az Isten szerelmére, hanyadszor?), de lehet, hogy mindez játék. Lehet, hogy már ki vannak osztva a lapok. Lehet, hogy a Nagy Térképészek máris tudják, a lassan „Pasalikra” zsugorodott ország területe miként aszalódik tovább, s lehet, azt is tudják már, mindez milyen veszteségekkel és nyereményekkel jár. Lehet, hogy azt is tudják, a kenyér, az üzemanyag, a gáz és „ Tesla nagy találmánya” mennyibe kerül majd, mondjuk a májusi „mindent eldöntő” választások után, s lehet, e drágításoknak az ütemét is tudják, hogy azért ne lázongjon mindjárt „a balga” nép. Lehet majd egy kicsit tüntetni is az elveszett tartomány okán, lehet majd csámcsogni a még meglévő tartomány kapcsán. Lehet majd rágódni azon – Bolívia kilenc tartományával együtt ki –, mikor és milyen autonómiát követel, s majd azon is ehetjük magunkat, hogy – kollégám szavával élve – ismét bukósisakban járjunk-e, nehogy imitt-amott beverjék a fejünket azért, mert az anyaország elismerte a déli tartomány függetlenségét.
Van tehát téma bőven. Koszovó (ĺgy, magyarosan, hiszen már nem az ország része… Jaj, bukósisak!), Európa. Vagy? És? Illetve? Kiderül. Mindenesetre, máris megvan a „platform”. Kinek ez, kinek az. Az a baj csupán, hogy több tömörülésről csak most tudtuk meg, mit is gondol (Na, azért sejtettük…). E tekintetben talán a „szocik” meg a „szendvicsesek” a legbecsületesebbek, mert azokról már majd két évtizede tudjuk, hogy legszívesebben bevagonoznának bennünket. De mit tudunk a többiekről? Azt már igen, hogy a személyi szám alapján is ismernek bennünket. Azt is megtudhattuk, ugye, hogy a kalasnyikovos miniszterelnökünk a törvények mellett a radikat szereti, s a bölcső érdekében (vagy csak annak nevében és a hatalom megtartásáért) kész feláldozni mindent. Általa – választási stábja révén– minden bizonnyal nagyon hamar azt is megtudjuk majd, az ország legnagyobb demokratikus pártjában van-e konkoly, a pluszosok vajon olyan izgága kis zsaroló párt-e, mint északi szomszédainknál a nem egész egy százalékos koalíciós partner, s talán a sok pere között még arra is fény derülhet, hogy az autonómista motoros fején van-e vaj. Megjósolták ugyanis, e kampánytól nem volt, és nem is lesz piszkosabb, s talán hiszek is ebben, mert most tényleg elválhat, hogy sz..os vagy kalapos. Mármint Szerbia. Hogy útközben mi minden derül ki? Nagy dolog! A sajtónak is kell élnie valamiből, meg a népet is etetni kell, ha már összevissza drágul a kenyér! Mit tudunk a mi pártjainkról (Jaj, megint a bukósisak!)? Jót meg rosszat is. A jó, hogy megint egy akolban vannak, amíg az abrak tart. Vannak renegátok is, akik oda, a közös karámba igyekeznének, de a főkolomposoknak már nem kellenek. Jó, hogy az egység révén majd többen kerülnek a parlamenti nyomógomb közelébe. Jó, hogy ezáltal talán többet tudnak majd meg gondjainkról, bajainkról, törekvéseinkről. Jó, hogy végre egységet mutatunk a világnak. Jó, hogy a szétszakadt anyaországnak mi legalább összeforrott képet adunk.
Nem jó azonban az, amit helyi szinten látunk. Nem jó, hogy a tehetetlen kiskirályok mellé tehetetlen ellenzék párosul. Nem jó, hogy városaink, községeink ezért egy helyben toporognak. Nem jó, hogy továbbra is fejősteheneknek néznek bennünket, s nem jó, hogy minderre csak balgán bólogatunk.
Mit tehetünk? Hát... lokálisan nyilván soknak lenne jó pár tippje… Nyakunkon a választás. Beiktatott és önjelölt királyainknak megfontoltságot kívánunk, hogy az élre tehetséges ispánokat és hajdúkat javasoljanak, magunknak meg bölcsességet, hogy azokra adjuk a voksunkat, akik végre jó felé viszik az életünket. Ha belegondolok, a markovići jólét óta immár szinte húsz év múlt el. Sajnos azonban még most is arról gondolkodunk, hogy a nemlétező megtakarításunkat euróban kellene raktározni... Uraim! Ha azt akarják, hogy higgyünk Önökben, ahogy a címben erre utaltam, ha azt akarják, hogy nevük hallatán elmormoljuk: „Hiszek egy....“, igyekezzenek! Önök voltak akkor is, amikor még munkát kerestünk, s Önök vannak most is, amikor már lassan a nyugdíj kapcsán álmodozunk. Nem ártana, ha a minket követő nemzedék már nem ugyanazon üres és haszontalan szólamokat hallaná...
