Esik az eső, majd havas esőre vált, ahogy elhagyjuk Szerbmiliticset, Gombos felé a műút mindkét oldalán víz áll a barázdákban, néhol halastónyi területet egybefüggő vízfelület borít. Nem lehet nagy a tulajdonosok öröme. Kijutunk a strandra, ez a „tó” viszont jóval kisebb annál, amekkorára emlékeztem, noha magas a vízállás. És a környezet, ahol nyarak során sátoroztunk, fürödtünk, s valljuk be, kocsmáztunk is szorgalmasan, mintha egy katasztrófafilm díszletei között járnánk.
A hétvégi házakból, kabinokból csupán csonkok maradtak, az egykori bolt és fagyizó minden ablakát bezúzták, a vizet benőtte a nád és a hínár, az esőben egyetlen elázott kutya kóborog a koszos homokban. S mindezek tetejében valaki bizarr módon egy várkastély-utánzatot épített a romhalmaz közepére. Ruppa Attila, a helyi közösség tanácselnöke viszont széles mosollyal fogad, s azt mondja, lesz még tavasz, és lesz itt még gazdagabb a falu!
Egy épületben kapott helyet a helyi közösség és a művelődési egyesület, az emeletes épület mellett terebélyes, szemmel láthatóan uniós előírásoknak megfelelő játszótér. Gyerek egyetlen se, se a környéken, se a falu utcáin. Később kiderül, az iskola egy váltásban dolgozik, délelőtt. Errefelé ezek szerint nem csavarognak a gyerekek. Viszont nem értem, miért szögesdróttal kerítették be a játszóteret. Végül nem kérdezem meg. Inkább afelől érdeklődöm, hogy az elmúlt év májusában megválasztott faluvezetés mit örökölt meg a korábbi tanácstól.
Ruppa Attila: Kérem a gombosiakat, legyenek türelemmel, három és fél év alatt még sokat bizonyít a vezetőség
– Egy 4–5 éve létező tervet a gombosi strandon létesítendő Öko-kamp létrehozásáról. Remek ötletnek tartjuk, és igyekszünk anyagi hátteret teremteni a valóra váltásához. Éppen ma várjuk magyarországi testvérfalunk, Ballószög küldöttségét, hogy megállapodjunk a határon átívelő programokat támogató IPA-pályázatunk részleteiben. Hódságról kevesebb támogatásra számítunk ez ügyben, viszont a tartományi forrásokban igencsak bízunk. Ki kell használnunk a Duna-stratégia biztosította lehetőségeket. A turizmus fejlesztése alapvető célunk, mert mással egyelőre nem számolhatunk. Gomboson nincsenek üzemek, a szövetkezet egy tucat helybelit foglalkoztat, a vasút az egykori száz helyett 25–30 dolgozónak ad munkát, a kendergyár bezárt, a boltok pár embert alkalmaznak, legtöbben földműveléssel foglalkoznak, de egyre kevesebb a kisgazda, főleg a nagygazdákhoz szegődhet el néhány idénymunkás.
A strandot a háborús idők teljesen lestrapálták. Most, húsz év múltán semmi javulást nem tapasztaltunk a helyszínen.
– Tavaly megpróbálkoztunk a tisztításával, begyűjtöttük az eldobált üdítősüvegeket, beszereztünk egy pillepalack-gyűjtőt, szemeteskosarakat helyeztünk ki. Sajnos egyebet nem tehettünk. Húsz év alatt ott nem történt semmi – mondja Ruppa Attila. A hódsági városrendezési igazgatóság erre a területre elkészített egy tervet, ami rekreációs sportközpontot és strandot irányoz elő étteremmel, huszonkét bungalóval, községi és tartományi beruházással. A megvalósítás határideje egyelőre ködben lebeg. Az Ökö-kamp párhuzamosan működne ezzel a központtal. A strand 33 hektáron fekszik, és még 68 ár terület képezi a helyi közösség tulajdonát. Az Öko-kamp terve négy bungalót, egy amfiteátrumot, egy konyhát irányoz elő, ahol természeti oktatást és diáktáborokat, sportolóknak felkészüléseket szervezhetnénk, de szeretnénk idecsábítani a horgászokat, vadászokat, természetjárókat egyaránt. Határ menti községhez tartozunk, ahová reményeink szerint milliós összegek kerülnek beruházásra. A tavaly januárban történt községi hatalomváltás után, ahogy a radikális vezetőség helyébe a demokraták léptek, nemcsak politikai téren állnak tárva-nyitva a kapuk a gombosi vezetőség előtt, hanem a pénzforrások is, csak tudni kell elvenni azt, ami jár, és amire szüksége van a falunak – hallottuk a tanácselnöktől.
Tavaly májustól amit a faluvezetés megpályázott, azt meg is nyerte. Tavaly decemberben a lakosság megszavazta a pótadót, mégpedig 68 százalékban mondtak igent a helyi hozzájárulásra, ami bizonyítja, hogy a polgárok hajlandók együtt cselekedni a falu érdekében. A pótadóból a vízvezeték cseréjének tervét, az Öko-kamp és a piactér kiépítését tervezik. Miért kell lecserélni a vízvezetéket? – kérdeztük Nagy Arankát, a HK titkárasszonyát.
Nagy Aranka: Nincs áthidalhatatlan probléma, csupán megoldásra váró gond
– Sajnos arzénnal szennyezett a vezetékes víz, ezért 2005-ben fúrtunk egy öko-kutat, az abból kitermelt vizet megtisztítva, átszűrve kapja a lakosság, de nem vezetéken, hanem edényekkel el kell jönniük érte. A vízvezetékben viszont azbeszt csövek vannak lefektetve, azokat feltétlenül ki kell cserélni, hogy majdan a megtisztított víz az egészségre ártalmatlan hálózaton jusson el a fogyasztóhoz.A csere most is tart, most a főutcán kellene elvégezni ezt a munkát. A vezetékes víz arzéntartalma magas ugyan, de nem veszélyes. Ennek ellenére megadtuk a polgároknak a lehetőséget, hogy tisztított vízhez juthassanak. Ennél talán nagyobb probléma a belvíz. 2008-ban a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság támogatásával már végeztünk egy lecsapolást, majd tavaly folytattuk, de csak lépésenként haladunk a határban. A faluban az árkok felújítását is csupán pályázati pénzből végezhetjük el. Az aszályos években a polgárok parkosították a házuk előtti területet, most azonban nincs árok, nincs, ami elvezetné a vizet, nyakunkon a baj. Legjobb lenne, ha törvény kötelezné a polgárokat, hogy a házuk előtt ássák ki az árkokat – véli a titkár asszony.
Ön szerint az említettek mellett mi okoz legtöbb gondot Gomboson?
– Szerintem nincs a faluban óriási és megoldatlan probléma. Apróbb gondból nincsen hiány, de azokat összefogással meg lehet oldani. Az önkéntesség még nincsen azon a szinten, amire szükség lenne. De a kultúregyesület és az önkéntes tűzoltótestület nagyon összetartó közösséget nevelt ki, ők kiveszik a részüket minden megmozdulásból. Az anyagiakat kizárólag pályázatok útján tudjuk megvalósítani, erre kell nagyon figyelni – hallottuk Nagy Arankától.
Ruppa Attila és Katona Imre egymást átkarolta, majd kezdődtek a tárgyalások az IPA-programokról
Hideg van az irodában, ahol beszélgetünk, hideg, de ízlik az öko-kút vize, és lelket melengető, hogy egyetlen panasz nem hangzott el másfél óra alatt. Csupán feladatokról és azok elvégzésének módjáról hallottunk. Derű és remény uralja a helyi közösség irodáját. A tervezett időpontban pedig befutott a Katona Imre polgármester vezette ballószögi delegáció. Még lencsevégre kaptuk a találkozást, és hagytuk, hadd rakják sínre terveik megvalósítását a gombosiak és magyarországi partnereik.
