Bácsgyulafalván mintha megálló félben lenne az élet, vagy legalábbis másként múlna az idő, mint máshol. A dombtetőre épült falut egyetlen kút látja el vízzel, a következő évtizedben csupán reménykedhetnek, nehogy nagyobb üzemzavar történjen a víznyerőhelyen. A negyven éve épült, ötszáz férőhelyes művelődési házba képtelenség becsalogatni a nézőket. A faluvezetés legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült elkészíteniük a temető kataszterét!
Nem csupán az égbolt volt borult, amikor befordultunk Bácsgyulafalva (Telecska) főutcájára, hanem mintha a településre is rátelepedett volna az a nyálkás, iszamós sár, amit a répaszállító kamionok fölhordtak az útburkolatra. Mintha még a kéményekből fölszálló füst is lustán tépelődött volna, van-e értelme elhagyni a tűzhely melegét, és tenni a dolgát, szétoszlani a levegőben. A gépkocsi suhant, az út mentén viszont mintha lelassult volna az idő.
Amikor a helyi irodában a lobogó vaskályha mellett fölhörpintettük második reggeli kávénkat, miközben sűrűn pislogtunk, de senki se hozta szóba a dohányzási tilalmat, ott is felvetődött, hogy érdemes-e. Érdemes-e energiát fektetni a kezdeményezésekbe, a motiválásba, érdemes-e mozgósítani a közösségi életet, vállalkozásba kezdeni, húzóerőt teremteni, amikor folyton az elutasítás, a lekicsinylés, az irigység rá a válasz.
LETARGIKUS KÖZÖSSÉG
– A falu lakossága önellátásra rendezkedett be – mondja Égető Éva, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke. – Mindenki nevel jószágot magának, de ez kényszermegoldás. Nagyon kevés ember dolgozik, a munkahelyek megszűntek, a földművelésből nehéz megélni. Nagyon rányomja a bélyegét a falura ez a szerencsétlen világ. Már a szórakozásra sincs igény, évek óta képtelenek vagyunk valamilyen bált szervezni. Letargikussá vált a közösség.
– Az önellátásnak is vannak határai. A múlt század hatvanas éveiben öt hentes és ugyanennyi pék dolgozott a faluban, hatvanöt kisiparos volt bejegyezve. Manapság talán nem odahaza süti mindenki a kenyeret?
– Két irányból, Bácskossuthfalváról és Csonoplyáról érkezik a kenyér. Helyben mindent megfojtott az adó – mondja Kormányos István, a HKT végrehajtó bizottságának elnöke.
– Az a baj – fűzi hozzá Égető Éva –, hogy Zombor város és Topolya község közt félúton, egy vakvágányon áll ez a falu, képtelenek vagyunk munkahelyeket nyitni, mert egyik központ se lát beruházási lehetőséget Telecskán. Magunknak kellene valamit kiötlenünk, de vagy nem vagyunk képesek rá, vagy nincsenek jó ötleteink. Valami hiányzik ebből a faluból. Lökő erő, sikerélmény, lendület. Lélek.
ELKÉSZÜLT A TEMETŐ KATASZTERE
– A bácsgyulafalviak 1883-ban települtek ide és építették fel ezt a falut. Attól kezdve semmilyen térkép nem készült a temetőről, ezt az elmúlt évben sikerült pótolnunk – hallottuk Keszég Kornéltól, a helyi közösség tanácselnökétől. – Elkészítettük a temető kataszterét, a tanács a következő összejövetelén meghozza a kísérő dokumentumokat és az idei évtől már regisztráltak lesznek a temetőparcellák. Elképesztő, de ezt tartjuk sikernek. Körül is kellene keríteni a sírkertet, mert az egykori léckerítést hajdanán ellopták, és azóta nincs pénz új kerítés állítására. A helyi közösség, a falu semmit sem kezdeményezhet. 2007-ben három és fél millió dinárral gazdálkodhatott, az idei költségvetése kétmillió hétszázezer dinár. Zombor város szemtelenül megrövidíti a falvait, amelyekben pontosan annyi a polgár, mint a városban. Ennyi pénz ugyan éppen elegendő lenne egy, a vízhálózat cseréjét célzó pályázati projektum kidolgozására. De mihez kezdenénk a többi pénzigényes problémával?
– Ilyen körülmények közt azt sem feledhetjük – teszi hozzá Sipos Erika,a helyi iroda vezetője –, hogy a falu polgármestere egyedül és ingyen készítette el a temetőparcellák felmérését, a kataszterhez szükséges számítógépes programot, meg a temetőkönyvecskéket is ő dolgozta ki, s mindezzel százezer dinárt megtakarított a helyi közösségnek.
– Készül egy terv a ravatalozó átépítésére, mert a régi statikailag problematikus és nem funkcionális – kapcsolódik be ismét a beszélgetésbe Kormányos István. – A temető a falu tulajdonában van, a temetőház viszont a városhoz tartozik, és a tulajdonjogi viszonyok miatt megakadt a munka, a látványterv elkészült, ki is fizettük, de mindaddig nem léphetünk tovább, amíg a falu nem rendelkezik a ravatalozó fölött is.
EGYETLEN KÚT MŰKÖDIK
Bácsgyulafalva alapítói azért telepedtek át Szaján környékéről, hogy olyan helyen élhessenek, ahol az áradás és a belvizek nem viszik el rendszeresen a termést, nem kell semmilyen folyótól félteni a házakat, a megélhetést. Talán túl jól is sikerült a távolodás a folyóvizektől. Akiben fölbuzdul a zsákmányejtési ösztön, most utazhat, hogy horgászhasson. Viszont mi a helyzet az ivóvízzel? – kérdeztük Sipos Erikát, a helyi iroda főnökét.
– Kétezerben pályázati pénzekből sikerült egy új kutat fúratnunk, a kinyert víz azonban gyorsan homokosodni kezdett. Versenytárgyalás útján találtunk egy céget a helyzet szanálására, de egy év után újra megjelent a probléma, a kút a cég berendezéseivel és a pumpákkal egyetemben beroskadt, mód sincs a kiemelésre. A szanálást végző cég persze a fiaskó után nem adta vissza a munkáért fizetett pénzt, így itt álltunk befürödve, se pénz, se víz. Jelenleg az 1975-ben üzembe helyezett egyetlen kút működik, ha azzal valami baj történne, a falu ivóvíz nélkül maradna. Tenni kellene valamit, de a helyi önkormányzatnak a vízdíjból közel hárommillió dináros kinnlevősége van. A vízvezeték miatt pedig inkább sírni kellene, mint beszélni róla, mert a vízhálózat felújításának projektumát 2 300 000 dinárért lehetne elkészíttetni, és ez csupán előfeltétele a majdani pályázásnak. Ugyanakkor a falu 2011-es költségvetése mindössze 2 700 000 dinár. Jogilag nem is a helyi közösségnek kellene működtetnie a vízhálózatot, miként a kommunális tevékenységeket sem, hiszen a helyi közösség nem kommunális vállalat. Azt is el kell mondanom, hogy a lakosok részben felelőtlenül viselkednek a vízellátás tekintetében – mondja Sipos Erika. – Nem tartják rendben se a vízaknákat, a vízórákról nem viselnek gondot, évente kétszer számlázzuk a fogyasztást, és van, aki csak mosolyog rajta, mert nincs módunk a behajtására. Mintegy húsz háztartásánál nincsen vízóra, ők átalányban fizetnek, egy másfél évtizede meghatározott díjszabás szerint. A vízórával rendelkezők az egy háztartásban élők száma után, ha 4 köbmétert fogyasztanak, 18 dinárt fizetnek a víz köbméteréért, 8 köbméterig 24 dinárt, azon fölül 36 dinárt, s ennyibe kerül az ipari víz is.
– A zombori városvezetés elkészítette a rövid-, közép- és hosszú távú vízellátási tervet. Ennek alapján Bácsgyulafalva az utolsók közt lesz a város vízellátási rendszeréhez történő csatlakozásban – mondja Keszég Kornél. – Erre tizenöt éven belül aligha kerül sor.
IDEI TERVEK
– Merre 2011-ben?
– El szeretnénk készíteni a Bácsgyulafalvi Turisztikai Kalauzt – mondja Keszég Kornél. – Négy múzeuma van a falunknak: a kovács-, a dohány-, az óra- és az antikvitás múzeum, valamint a hagyományok háza. Ez a falu a turistáknak egész napos programot kínál, viszont nincs hol megebédelnie, megpihennie a vendégnek. Ezért a falu kataszteri kerületén kívül gondolkodunk, a Sziváci-völgy, a Csonoplyai-tó, a Krivajai-tó itt a közelben. Megpályázzuk a kalauz elkészítését és nyomtatását. Ezen túlmenően a művelődési ház mellett parkot szeretnénk létesíteni, az inkább kétkezi munka, mint pályázati anyag készítése.
– A helyi közösség rendelkezik a mintegy negyven évvel ezelőtt épített, ormótlan, rossz hőszigeteléssel készült, 500–550 nézőt befogadó művelődési ház fölött. A nyáron egy meghirdetett műsor keretében aligha láttunk tíz nézőnél többet a nézőtéren – vetettük fel.
– A falunak nincs szüksége ekkora hodályra – mondja Égető Éva. – Télen nem is lenne szabad használnunk, a hőszigetelés katasztrofális, noha pályázati eszközökből javítottunk rajta, a fűtés megoldatlan. Tény, hogy a falu pályázatain éppen a művház felújítására nyertünk többszöri támogatást, de most valakinek azt kellene megmondania, hogy hogyan csaljuk ide a közönséget. Megépülését követően fellépett itt a szabadkai meg az újvidéki színház társulata, magyarországi vendégművészek, tehát annak idején kihasználta a falu népe a közösségi házat. Ma a közönséget nem lehet becsábítani a közösségi házba. Viszont igyekszünk úgy eljutni a polgárainkhoz, hogy közvetve szólítjuk meg őket. Előkerült egy helyi önéletírás, a falu művelődési életében fontos szerepet játszó Bálint József munkája, ez hamarosan megjelenik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában. Szeretnénk minél több hasonló, dokumentum értékű kiadványt megjelentetni, például Lábadi Gyula bácsi verseinek gyűjteményét, mert dokumentálják a falu életét.
Távozóban afelől gondolkodtunk, itt nem a termeket, sokkal inkább a szíveket kellene felmelegíteni. A helybelieknek nincs receptjük rá. Pedig húzza őket lefelé az iszamós sár, a kezdeményezések beomlása. Létrehoztak egy alapítványt a templom tatarozására, a Forrás Alapítvány két éve működik, nem eredménytelenül. Viszont, ahogyan beszélgetőtársaink egybehangzóan véleményezték, kezdeményezés, új ötletek, munkahelyteremtés híján az alapítvány kényszerűen a szociális segélyezés irányába fordul. Az út továbbra is iszamós, a felhők újra ólomszínűek. Fenyegetőn sötétek Bácsgyulafalva fölött.
