F. Cirkl Zsuzsát, a zombori Dunatáj hetilap újságírónőjét az a megtiszteltetés érte, hogy a bácskai magyar és német nemzetiség múltjának, megélt sorshelyzeteinek kutatójaként nemrég meghívást kapott a pécsi Német Kör 2011 – Magyar elnökség – Kisebbségek Európáért, Európa a kisebbségekért elnevezésű projektumába, amelynek szerteágazó, sokrétű tartalma az Európai Közösség intézményrendszerének megismerését, illetve az intézményekben tevékenykedőkkel történő kapcsolattartást is magában foglalja.
A küldöttséget Matkovits Kretz Eleonóra, a pécsi Német Kör elnöke vezette, valamint velük tartott Kalmár Péter ügyintéző és Bartók Csaba felvidéki televíziós újságíró.
A megbeszélések alapját a tavaly decemberben életbe lépett Lisszaboni Szerződés képezte, amelynek ratifikálásához rögös út, számos ellentét és megannyi alkudozás vezetett, de a lényeg az, hogy érvényben van reményt ad az európai kisebbségeket, illetve nemzetiségeket érintő kérdéseknek ha nem is ideális, de mindenki számára megnyugtató rendezésére.
F. Cirkl Zsuzsa beszámolójából megtudtuk, hogy Matkovits Kretz Eleonóra az EU-képviselőkkel folytatott megbeszélések elején elmondta, a közép-európai kisebbségek közös érdeke olyan törvényerejű rendelkezés megalkotása, amely egyformán szabályozza a nyelvi, nemzetiségi, oktatási, tájékoztatási és egyéb kisebbségi jogok érvényesülését, tehát kikerül az Európai Bizottság hatásköréből, amely továbbra is úgy kezeli a kérdést, mint a tagországok belügyét. E fölé kell emelni a kisebbségek ügyét, hogy a jogok megsértése szankcionálhatóvá, azaz büntethetővé váljon. Meglátása szerint mindenképp kívánatos lenne megkülönböztetni a történelmi, az őslakos és a bevándorló kisebbségeket, s eszerint terjeszteni ki a jogokat, ehhez azonban definiálni kellene azt, hogy mely nemzetiség mely csoportba sorolható.
Lehet-e jövőt építeni a tisztázatlan múlt alapjaira? – kérdeztük a brüsszeli tapasztalatait összegző újságírónőt.
– Aligha. Ezzel Európa is tisztában van, de releváns erői abban is egyetértenek, hogy nem mindegy, miként közelítjük meg a múltat, amely a mai napig kihat a nemzetiségek életére, fejlődési lehetőségeire. Schöpflin Györgytől, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának és az Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró és Koszovó delegáció tagjától hallottuk például Brüsszelben, hogy Szerbia pillanatnyilag előzékenynek mutatkozik, s minden bizonnyal részben a nemzetközi közösség kérésére, részben saját csatlakoztatásának felgyorsítása érdekében hajlandóságot mutat a központi levéltárak megnyitására a második világháború után történtek kutatása céljából. Az államvédelmi hatóság (UDBA) levéltári anyaga Belgrádban van, és nagy előrelépést jelentene, ha lehetővé tennék a második világháború után történteket kutatók számára a betekintést. Noha a délvidéki magyarság mindenképp elvárna egy bocsánatkérést, ami lehet, hogy elmarad, a jövő szempontjából mindenképp fontosabb a tárgyilagos feltárás megtörténte, már csak amiatt is, mert a témát ezek után nem lehet szőnyeg alá söpörni.
– Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke elmondta, létezik egy olyan elképzelés, hogy az Európai Tanács kisebbségvédelmi jogrendszerét ültessék át az Európai Unióba, de nem nagyon látja, hogy volna erre igazi politikai szándék, mert a tagországok inkább védik a saját kizárólagos fennhatóságukat. Az ötéves ciklusból még négy maradt, és ez alatt az idő alatt meg lehetne valósítani, de ehhez maximális összefogásra lenne szükség. Az autonómia-megoldások nemcsak segíthetnek, hanem ellenhatást is kiválthatnak, mert a többségiek megijednek, hogy szeparatizmus húzódik mögötte, noha ez az ijedelem valószínűleg csak politikai fegyver, hiszen a románok például biztos jól tudják, hogy senki nem akarja Erdélyt elszakítani, „ijedségük” a kisebbségek lejáratásának eszköze.
Ön a projektum keretében – kutatási területét tekintve Nyugat-Bácskát képviselte. Érdekel egyáltalán bárkit is az EU-ban a Duna menti magyar és sváb szórvány?
– Négynapos brüsszeli tartózkodásunk alatt találkoztunk Zákonyi Botonddal, a Magyar Állandó Képviselet vezetőjével, akit elsősorban az érdekelt Nyugat-Bácska vonatkozásában, mekkora befolyása van a Magyar Nemzeti Tanácsban a szórványmagyarságnak. A beszélgetés során nyilvánvalóvá vált, hogy Zákonyi Botond és munkatársai igen nagyra értékelik Pásztor Istvánék, illetve a VMSZ politizálási módszerét az Európai Közösség és intézményei irányában. Zákonyi kiemelte a nemrég Brüsszelben járt vajdasági delegáció felkészültségét, angol nyelvtudásszintjét. A hallottak alapján Matkovits Kretz Eleonóra megjegyezte, minden bizonnyal ugyanilyen súllyal esik latba az anyagi feltételek adottsága is, hiszen egy brüsszeli tájékoztatási és tájékozódási út nem kis pénzbe kerül. A civileknek nincs ilyen lehetőségük, s hiába vannak tisztában azzal, hogy komoly, eredményt hozó küldetést csak Brüsszel személyes megkeresésével érhetnek el, anyagi keretük szűkössége bénítóan hat, holott a civilek azt szeretnék, ha érdekeiket maguk képviselnék, és nem kényszerülnének pártokon át információhoz jutni, illetve információkat átadni.
Hogyan összegezné tapasztalatait?
– Belátható időn belül nem remélhetünk megnyugtató válaszokat a közép-európai kisebbségek kérdéseire, mégpedig elsősorban azért nem, mert az úgymond nagy államok sem sürgetik e kérdés napirendre tűzését, hiszen olyan bonyolult jogrendszert kellene kiépíteni a helyzet kezelésére, amire pillanatnyilag sem anyagi fedezetet, sem káderállományt nem biztosíthatnak, emellett félő, hogy a jogalkotási folyamat során újabb kérdések merülnek fel, amelyek tovább bonyolíthatják a kérdéskör rendezését. Lehet, sőt, biztos, hogy a politikusok bizonyos esetekben nehezen találnak kompromisszumot, mi több, némely probléma elodázása ésszerűbbnek tűnik számukra, mint a kérdés napirendre tűzése, a civilek azonban egyre nagyobb súllyal bírnak, s egyre ritkábban hajlandók pártérdekektől függővé tenni saját elképzeléseik megvalósulását. Rövidesen eldől, milyen feltételekkel kezdeményezhetnek parlamenti megvitatást, akár törvényalkotást az EU polgárai. Van elképzelés, mely szerint hét ország legalább háromszázezer lakosának kell támogatnia egy-egy elgondolást ahhoz, hogy a további petíció szabad utat kapjon, s ha összegyűlik egymillió aláírás, a parlament elé kerül a téma. Olyan felvetésről is hallottunk, hogy minimum kilenc ország polgárainak kell támogatniuk a felvetést. Ha nem is napokon, de heteken belül konszenzus születhet e kérdésben, s ha megfogalmazódik a törvény, ez járható útja lehet az európai kisebbségekre vonatkozó törvény meghozatalának kiforszírozására. Mindenesetre, tekintettel arra, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépése többéves folyamat eredménye, botorság lenne abban a hitben ringatóznunk, hogy egy-két éven belül általános és egységes jogvédelmet élvezhet Európa valamennyi nemzetisége, akár őslakos, akár történelmi nemzetiség, akár betelepülő minőségben.– hallottuk F. Cirkl Zsuzsától.
