A néhai Magyarország Délvidékén Zomborban állt az első és egyetlen fali napóra, ami jelenleg inkább rom, mint műemlék. A Szentháromság templom rendházának falára 1852-ben került fel Csokor Jánosnak, a zombori tanítóképző iskola csillagászattal is kacérkodó igazgatójának kezdeményezésére a napóra és falfestmény, ami mára a város egyik – méltatlanul elhanyagolt – nevezetessége.
A városba látogatók nem mulasztják el megtekinteni a falfestményt, amelyen szerbül és magyarul olvasható a felirat: Egy ezekből a végórád! Csakhogy mára a felirat már csonka, a napóra nem idegenforgalmi látványosság, hanem a város szégyene.
A legnépszerűbb világhálós közösségi oldalak egyikén polgári kezdeményezés indult a napóra felújítására. A polgárok felkérésére a tartományi műemlékvédelmi hivatalban dolgozó Zoran Basarić festő-konzervátor megállapította, hogy a napóra festménye és felirata eredetileg freskó-technikával készült, a későbbi javításokat viszont már külső falfestékkel végezték, így felújítás helyett inkább helyreállításra lenne szükség, vagyis restaurálni kell a műemléket. A falfestményt utoljára harminc éve újították fel, és akkor nagyon silány anyagot használtak – mondta erről ft. Josip Pekanović esperesplébános.
Tekintettel rá, hogy a zombori plébánia épületét díszítő alkotás jelentős értékű műemléknek számít, a közösségi oldalon csoportosuló zombori polgárok azt indítványozzák, hogy a városépítési igazgatóság kezdeményezze a tartományi műemlékvédelmi hivatalnál a felújítási és konzerválási projektum elkészítését, ami nyomán a hivatal kérvényezheti a munkálatokhoz szükséges pénzt az illetékes tartományi és köztársasági szervektől. A világhálós kezdeményezést népszerűsíti a helyi Dunatáj hetilap és a Zombori Rádió magyar szerkesztősége is.
