Ahogy az ország gazdasági helyzete miatt a kormány, úgy Szabadka rossz gazdasági helyzete miatt a szabadkai önkormányzat a felelős, jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján László Gyula , a Magyar Remény Mozgalom tartományi parlamenti képviselője. Szavai szerint Szabadka az egyedüli város, ahol a magánosítást követően egyetlen egy nagy vállalat – amelynek több ezer foglalkoztatottja volt – sem maradt életben.
Mint megjegyezte, a közszférában található korrupció mértéke pedig olyan nagy, hogy a befektetők inkább továbbállnak egy másik városba. Holott Szabadkának kedvező földrajzi helyzete van a közeli országhatár, az autóút és a vasút miatt.
– A városnak nemcsak fejlesztési stratégiája nincs, de még vagyona sem – mondta László Gyula.
Mindezek mellett az önkormányzatban „pánszláv összefogásnak” lehetünk tanúi, véleményezte tovább a városi képviselő-testületet, ugyanis mint megjegyzi, az önkormányzatban a Demokrata Párt oldalára álltak a többi belgrádi központú pártok és a kisebbségek – horvátok, bunyevácok – is, így rendszerint leszavazva a Magyar Koalíció képviselőit.
– Azok a pártok, amelyek köztársasági szinten ellenségek, Szabadkán a magyarság ellen összefognak. Többet nincs a városban ellenzék – emelte ki az MRM tartományi képviselője.
Ugyanakkor elszomorítónak nevezte a szabadkai közbiztonságot, ugyanis a statisztikák szerint egy év alatt kétszeresére növekedett a városban a droghasználók, pontosabban a heroinfüggők száma. Mint László Gyula megjegyezte, a kábítószerfüggők számának növekedése párhuzamba vonható a növekvő bűnözéssel. Mint megjegyzi, sehol az országban nem lehet olyan olcsón heroinhoz jutni, mint Szabadkán, fél gramm csupán ezer dinár.
– Ha Szabadkán egy tizenöt éves lány fél óra leforgása alatt hozzá tud jutni három drogdíler telefonszámához, az azt jelenti, hogy erről a rendőrségnek is tudomása van és valamilyen szinten mindezt eltűri. Azt követeljük, hogy a rendőrség határozott akció keretében számolja fel Szabadkán a kábítószer-kereskedelmet – szögezte le a tartományi képviselő.
Amennyiben a rendőrség nem fog reagálni a sajtóban megjelentettekre, a képviselő személyesen fogja felkeresni ezzel a problémával a szabadkai rendőrfőkapitányt. Az egyedüli pozitív történés a szabadkai kommunális rendőrség felállítása, amely megegyezik az MRM elképzelésével a polgári őrségről, mondta.
Végezetül László Gyula bejelentette, hogy az elmúlt napokban tárgyaltak Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével a magyar választói névjegyzék összeírásáról és megegyeztek, hogy november 11-én közös erővel indulnak az aláírásgyűjtésre.
