Az állami termőföldekről szóló törvény előírja, hogy az önkormányzat illetékes szervének folyó év március 31-ig meg kell hoznia a termőföld védelmének, rendezésének és használatának programját, valamint, hogy legkésőbb a folyó év június elsejéig meg kell rendeznie az árveréseket, és végzést kell hoznia az állami tulajdonban lévő termőföld bérbeadásáról. Ennek a rendelkezésnek idén Zomborban nem tettek eleget.
Sem a privatizációs törvény, sem más jogszabály nem határozza meg, hogy egy személy mennyi termőföldet birtokolhat. Emiatt tört ki a harc Zomborban az állami tulajdonban lévő földekért.
Történt ugyanis, hogy a mintegy 8000 hektár állami tulajdonban lévő szántót megművelő gádori (Gakovo) és Sárin működő Aleksa Šantić mezőgazdasági vállalatok magánkézbe kerültek. A latifundium vezetése azonban csődöt mondott, még a betakarítást se igazán sikerült elvégezni a hatalmas parcellákon, nemhogy nekivágni az új termelési ciklusnak. Erre következett a szerződésbontás, ami egyben felvetette az addig művelt földek elidegenítésének veszélyét. A két mezőgazdasági vállalat dolgozói munkájuk és egzisztenciájuk megőrzése érdekében előbb kérelmekkel ostromolták az önkormányzatot, majd a nyáron erődemonstrációhoz folyamodtak: erőgépeikkel blokád alá vonták az önkormányzat épületét, sátrat vertek a megyeháza előtti parkban, s mindaddig nem vonultak el, amíg a városi hatóság el nem indította a vállalatok helyzetét megoldó folyamatot.
Ennek a folyamatnak az epilógusa, hogy az említett nyolcezer hektár szántó nem került árverésre, és hogy a városi tanács vissza akarja államosítani a két céget, valamint a sorsukban osztozó őrszállási Stanišić mezőgazdasági vállalatot, oly módon, hogy városi mezőgazdasági közvállalattá vonná őket össze, ami nem példátlan, ilyen szerkezeti alapon működik a belgrádi PKB. Az eljárás jelenleg ott tart, hogy a városi tanács kedden meg is nevezett egy belgrádi konzultációs céget, amely majd kidolgozza a visszaállamosítás módszertanát. Ami viszont meglepő: ezen az értekezleten szó se esett arról, hogy az említett két falu magántermelői már több mint huszonnégy órája zárlat alatt tartják a Szabadkát Zomborral összekötő műutat!
A magántermelők megmozdulásukkal licitációt követelnek, vagyis a törvényesség mellett szállnak síkra. Hátrányos megkülönböztetés áldozatának, másodrendű polgárnak tartják magukat, mert saját kataszteri községükben nincs módjuk állami szántót bérelni, a törvény értelmében pedig erre más községben nincs joguk. Azt is elpanaszolják, hogy ők az állam iránti kötelezettségeik mindegyikét törlesztik, dolgozókat foglalkoztatnak, jelentős termelési eredményeket érnek el, a mezőgazdasági vállalatok pedig életképtelenek, vagyonukat széthúzták, és azzal, hogy négy éve nem fizetnek földbérletet, háromszázmillió dinárral megrövidítették az államkasszát.
Gádoron és Sárin viszont úgy vélekednek, ha kihúzzák gépeik alól a szántókat, nemcsak a vállalatokat, hanem a két falut is tönkreteszik, mert ez a két cég biztosít helyben megélhetést. A magántermelők megmozdulása nyomán ezek a vállalatok ellen-blokádot terveztek, saját igazukat a magyar és horvát országhatárra, illetve az Újvidékre vezető utak lezárásával akarták nyomatékosítani, de szándékukban a rendőrség szerdán megakadályozta őket. Csütörtökre már állt a bál, az Őrszállásról és Sáriról érkező erőgépek kilométeres sora elzárta Nemesmiliticsnél az utat, csak a mentősöket engedték át. Zomborból így egyedül Bácsgyulafalva felé lehetett eljutni Szabadkára. A gádoriak Bezdán előtt torlaszolták el az utat, a magyar és a horvát határ Monostorszegen át maradt megközelíthető. Csütörtökön híre kelt, hogy Belgrádból elindult a csendőrség, hogy föloszlassa ezt a két útzárat, mert bejelentetlen megmozdulásról van szó. Ez a hír lapzártáig vaklármának bizonyult. A magántermelők jóindulatuk jeléül Zombornál félpályásra enyhítették az útzárlatot.
Jovan Vukobratović, a Graničar szakszervezeti vezetője, és a vállalat ideiglenes vagyonkezelője közölte, hogy hajlandók megfizetni a földbérletet, amit az állam kiszab rájuk.
Folyik a harc az állami szántókért, de egyben az esélyegyenlőségért is. Meg talán egyebekért is. Kissé furcsa, hogy az érdekellentétek a nagy mezőgazdasági munkák idején lappangtak, és a munka pangásának kezdetén robbantak ki. A vállalatok képviselői szerint a magántermelők demonstrációja mögött újabb latifundiumok kialakításának szándéka húzódik meg. A kisgazdák ugyanakkor lopással és hatalmas visszaélésekkel vádolják a vállalatokat. Gazdasági szakértők a visszaállamosítást elhamarkodott gondolatnak tartják, amennyiben az újonnan létrejövő vállalat nem bizonyul életképesnek, ezt igencsak valószínűnek tartják, és ha a dolgozók minimálbéren maradnak, mivel az nem biztosít számukra valós megélhetést.
Úgy tűnik, az igazság „valahol odaát” van. Ugyanakkor úgy is tűnhet, hogy az igazság fellelésében sokat segítene egy, a földtulajdont maximáló törvénycikkely, a magánvállalkozás hathatós ösztönzése, a vállalkozói kezdeményezés serkentése, és a vállalatok működésének szigorú felügyelete.
