Végtelen sorban bukkantak elő a mezőgépek a ködből és esőből. A járművezetők hoztak magukkal sült malacot, meleg teát, és felkészültek a bográcsos bab főzésére is… (Fotó: FJJ)
Mintegy 250–300 traktorral zárták le hétfőn az elégedetlen földművesek a Zombor–Szabadka műút mindkét sávját, és ezzel teljesen megbénították a városközi forgalmat. A mezőgépek délben jelentek meg a Zombor melletti, szabadkai és bezdáni utakat összekötő szakaszon, valamint Nemesmilitics irányából a szabadkai úton. A félsávos útzárlat alig tíz perc alatt teljessé vált, amikor a mellékútról a traktorok besoroltak a szembejövő forgalmi sávba. A helyszínt biztosító rendőrök nem avatkoztak közbe.
Azok a környékbeli, mindenekelőtt a Sárin (Aleksa Šantić) és Gádoron (Gakovo) gazdálkodó termelők vonultak fel, akik hátrányos helyzetbe kerültek a mezőgazdasági vállalatokkal, és más községbeli földművesekkel szemben. Voltaképpen amiatt tiltakoznak, hogy Zombor város nem tartja tiszteletben az állami tulajdonban lévő termőföldek bérbeadására vonatkozó törvényt.
A tiltakozást ténylegesen az váltotta ki, hogy Sárin és Gádoron két mezőgazdasági vállalatot rosszul privatizáltak, ezek a vállalatok jelenleg a szerkezetváltás szakaszában vannak, és nem fizetnek bért azokért a szántókért, amelyeket még társadalmi vállalatként műveltek.
–Négy éve tart ez a magántermelőket sújtó hátrányos megkülönböztetés – nyilatkozta lapunknak Vladimir Bošković gazda, aki Sáriról szervezte a demonstrációt. – Mi az állam iránti kötelezettségeinket maradéktalanul teljesítjük, dolgozókat alkalmazunk, jelentős termelési eredményeket mutatunk fel, a vállalatok viszont nem fizetnek földbérletet, a magántermelők pedig nem is pályázhatnak az általuk bitorolt szántók bérbevételére. A zombori önkormányzat március óta késlekedett a törvény által előirányzott licitáció meghirdetésével. Csak szeptember végén hozta meg az erre vonatkozó programot, ami Gádoron 3301, Sárin 2382 hektárt mentesít az árverés alól. Ráadásul a két mezőgazdasági vállalat ezen felül még 2500 hektárt művel anélkül, hogy bérletet fizetne érte. Mindezek fölött a termőföldek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló zombori program Sárin, Gádoron, Csonoplyán, Harasztin (Rastina) és Zomborban 2500 hektár szántót kivon a licitációból, amennyiben Szerbia kormánya ezeket a parcellákat jogi személyeknek ítéli oda – tette hozzá.
Bošković szerint a zombori önkormányzat önkényesen járt el, amikor a két vállalat által művelt földeket azzal az érveléssel tartotta vissza, hogy azok szerkezetváltás alatt állnak. Az állami termőföldekről szóló törvény a „szerkezetváltást” nem ismeri el indokként, hogy ne kelljen bérletet fizetni a szántókért. Ugyanez a törvény a kormányt se hatalmazza fel arra, hogy földterületeket mentesítsen a licitáció alól. Azok a vállalatok pedig, amelyek ingyen művelik az állami szántókat, voltaképpen nem is vehetnének részt az árverésen, nem teljesítették ugyanis a korábbi szerződéses feltételeket, vagyis nem fizették a bérleti díjat. Zombor község területén mintegy nyolcezer hektár termőföld nincs bérbe adva, ami több mint háromszázmillió dinárral rövidítette meg eddig az államkasszát. A tiltakozó termelők felszólították az államügyészséget, hogy kezdeményezzen vizsgálatot az állami tulajdonban lévő termőföldek zombori árverésének felelőseivel szemben.
Az útblokádban részvevő termelők nemcsak a nagyvállalatokkal, hanem a más községekben élő polgárokkal szemben is hátrányos helyzetben érzik magukat. Saját községükben ugyanis nem bérelhetnek földet, mert nem került sor árverésre, más községben pedig erre a törvény szerint nincs joguk. Hol itt az alkotmány és a törvény által szavatolt egyenlőség? – kérdezik. Lapzártánkig a tiltakozó földműveseket senki sem hallgatta meg, ők pedig úgy határoztak, addig nem oldják föl az útzárlatot, amíg a mezőgazdasági minisztérium képviselője nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni velük.
Az állami termőföldekről szóló törvény előirányozza, hogy az önkormányzat illetékes szervének folyó év március 31-éig meg kell hoznia a termőföld védelmének, rendezésének és használatának programját, valamint hogy legkésőbb június 1-jéig meg kell rendeznie az árveréseket, és végzést kell hoznia az állami tulajdonban lévő termőföldek bérbeadásáról. Zomborban ezek a határidők „kissé el- vagy félrecsúsztak”.
