Tengeri fotózáson (Fotó: Milan Zurković)
Nagy szerencsénk, hogy a Bácskai Nagycsatornát a Dunától egészen Verbászig nem szennyezi az ipar. Élővilágát a fürdőzők se ismerik, sőt, a horgászok is rácsodálkoznak egy-egy vízalatti felvételen látható teremtményre.
Noha vagy másfél évtizede foglalkozik dr. Milan Zurković zombori fogász vízalatti fényképezéssel, csupán idén állt első ízben közönség elé a tenger felszíne alatt készített fotóival. Az is csak e beszélgetést megelőzően derült ki róla, hogy a környéken egyedülálló módon édesvízben is készít felvételeket, amelyekkel olykor sokkolja ismerőseit: többen mondták már neki, hogy ha tudják, micsoda lények lakják a csatornát, soha nem fürödtek volna benne.
dr. Milan Zurković
– A víz alatt minden 20 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal közelebbinek tűnik, ezért nagyon közel kell menni hozzá az objektívval, mert a szem ugyan csal, de a gép nem hazudik. A makro-fölvételeken pedig némely vízi lény valóban elképesztően mutat – magyarázza dr. Zurković, akinek gyermekkori szerelme a fényképezés, a búvárkodással jóval később jegyezte el magát. A zombori búvárklubban szerzett képesítést, majd az ugyancsak helybéli Greenhouse magánklubhoz csatlakozott. Tekintettel, hogy folyton élményekre vágyott és azokat mindig meg akarta osztani másokkal, szembesülnie kellett a ténnyel, hogy szavakkal képtelen átadni a megéltek teljességét. Ekkor lépett be a történetbe a fényképezés.
– Az analóg fotózás drága játék volt, a mai digitális se olcsó, de nagyságrendekkel olcsóbb. Miután a számunkra elképzelhetetlenül nehéz kilencvenes évek derekán sikerült beszereznem az első komolyabb kamerát, egy Canon A75-öst, ami a mai körülményekhez képest már játékszer, a használati útmutatót böngészve bukkantam rá, hogy ezt a készüléket vízalatti fotózásra is felkészítették. Semmit se tudtam a témáról, mindent az internetről lestem el, és egy másik fényképezőgép árán rendeltem egy merüléshez alkalmas külső házat a kamerához, ami egy héttel egyiptomi utazásom előtt meg is érkezett, így első fölvételeimet a Vörös-tengerben készítettem. Persze nevetséges képeket kaptam eredményül, nem csak a mai lehetőségekhez képest, hanem egyáltalán, mert fogalmam se volt, mit hogyan kell csinálni. A víz alatti fotózás teljesen más, mint a szárazföldi. Jól kell hozzá ismerni a fizika és az optika egyes törvényeit, és a szükséges ismereteket úgy kell összebogarászni, mert nálunk se ilyen irányú képzés, se szakkönyvek nincsenek, legalábbis egy évtizeddel ezelőtt, amikor nagy szükségem lett volna rájuk, még nem voltak.
Ezek szerint nem kiállítási darabok születtek az első nekifutásokkor, hanem inkább turisztikai dokumentumok. Nem szegte kedvét a kezdeti botladozás?
– Legkevésbé sem. Jártam a tengereket, ám rájöttem, hogy nekünk zomboriaknak megadatott a csodálatos Ferenc-csatorna, mai nevén Bácskai Nagycsatorna, amiben bármikor alámerülhetünk. Persze nem nagyon értik az emberek, hogy mi is él a mederben, és egyáltalán hogyan lehet meglátni és lefényképezni ezeket a csodás élőlényeket. A csatorna vize természetesen nem mindig áttetsző, sajnos akkor a legtisztább, ha hideg. Érdekes, hogy néhány jó fotót sikerült készítenem zavaros vízben is. Az átlagpolgár abban a pár hétben látogatja a csatornát, amikor strandolni lehet. Mi, búvárok viszont egész évben, és esetemben a fényképezőgép már a búvárfelszerelés részévé vált. A Tiszába és a Dunába nem viszem, ezekben a vizekben semmit se lehet látni. Tudvalevő, hogy a víz 680-szor sűrűbb közeg a levegőnél és a fény is ennyiszer lassabban halad benne, a meleg színtartomány csökken a víz alatt, elsőként a vörösek és a sárgák fakulnak ki, a tengeralatti fotók mindig kékek, az édesvíziek pedig zöldek.
A technika elsajátítása és a tapasztalat vélhetően újabb kihívások elé állította, illetve újabb óhajokat is gerjesztett, hiszen minden fotós mindig jobb kameráról álmodozik.
– Esetemben az álmok valóra váltását meggyorsította, hogy tönkrement az említett fényképezőgépem, nyomban vettem helyette egy Canon G10-est, a hozzá való merülési felszereléssel, külső világítással, vakuval, amivel ki lehet küszöbölni a homok csillámlását és a vízben lebegő részecskék bevillanását. Ha a gép vakujával fényképeznék, minden felvételem olyan lenne, mint a mákos tészta negatívban. Persze egyéb felszerelésről is álmodozom, de Európa sajnos háromszor drágább Amerikánál, ám ha onnét hozatok valamit, végül annyiba kerül, mintha itt vásárolnám, tehát most inkább nem veszek semmit.
De a csatorna, vagy ahogy itt mondjuk, a kanális mellett kitart?
– Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, nagy szerencsénk, hogy a Bácskai Nagycsatornát a Dunától egészen Verbászig nem szennyezi az ipar, ennek köszönhetően él még ez a természeti kincs. Ez is egy alkalom, hogy fölhívjam a figyelmet, senki se dobjon semmit a vízbe. Kenyeret, vagy akár elrontott halászlét még lehet, de semmi olyasmit, amit a víz nem old fel és ami bármilyen hatással lehet a környezetre. Remélem, hogy a fényképeim megmutatják, mennyi szépség rejlik itt, hogy a csatorna él, a víz tiszta, amit leginkább az bizonyít, hogy sok benne a kagyló és a rák, ezek a szennyezett vízben kipusztulnának.
