Rohamos ütemben fogyasztjuk a jövő nemzedékek egészséges életre való esélyét, környezetpusztító életmódunkkal az élhető élet lehetőségétől, vagyis a jövőtől fosztjuk meg gyerekeinket és unokáikat. Hetesi Zsolt fizikus, a fenntartható életmód egyik legismertebb magyarországi népszerűsítője írja: „ Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.” Az esélyek nem egyformák, az elvégzett valószínűség-számítás alapján a világ boldogabb felén, ahol mi is élünk, jelenleg még csak 40 százaléknak kell ettől tartania, a harmadik világban viszont már 80-90 százaléknak.
Minél később született valaki, annál nagyobb esélye lesz arra, hogy egy pokoli világ lakójaként erőszak, járványok, éhínség vessen véget földi létének, hacsak nem következik be gyökeres váltás az emberiség életfölfogásában. Legalábbis így látják a zöld mozgalmak hívei.
Az ellenkező oldalon alaptalanak tekintik ezeket aggodalmakra. Ha vitába bocsátkoznak, akkor legtöbbször azzal érvelnek, hogy a tudományra hagyatkozva kiutat találhatunk a válságból. A múlt században lezajlott zöld forradalom mintájára egy új – a génmódosított termékekre támaszkodó – mezőgazdasági forradalmat vizionálnak, amely állítólag megoldja majd a harmadik világot sújtó élelemhiány egyre égetőbb problémáját. (A FAO adatai alapján tavaly lépte át az éhezők száma az egymilliárdot)
Az ellenzőknek határozott véleményük van a génmódosított szervezetekhez (GMO) fűzött optimista reményekről, amire természetesen vitapartnereiknek is megvan a válaszuk. Végeláthatatlanul sorolhatnánk az érveket és az ellenérveket. Egy ponton azonban egyet kell értetniük az eltérő nézeteket vallóknak: abban, hogy a bolygó, amelyen élünk, véges energiaforrásokkal rendelkezik. Az élelmezés tekintetében ez azt jelenti, hogy nemigen vonhatók már művelés alá új földterületek, gyökeresen változtatni kell az eddigi hozzáálláson, amiről egyértelműen kiderült, hogy hosszabb távon működésképtelen. A vita tulajdonképpen arról folyik, hogy mire kell alapozni a váltást: egy új mezőgazdasági forradalomra vagy a hagyományos termeléshez való visszatérésre, esetleg egy igazságosabb elosztásra, amivel kiküszöbölhető lenne, hogy a világ egyik felén a túlfogyasztás, a másikon pedig az éhezés legyen az úr.
Dr. Berényi János szerint – aki az idei bácsfeketehegyi meggynapokon a biotermesztésről szóló előadása felvezetőjében beszélt erről témáról – harminc év múlva két Föld méretű bolygóra lesz szükség az emberiség eltartásához: ha minden ugyanebben a formában folytatódik. A döntéskényszer tehát már most ott tornyosul előttünk: vagy gyökeresen változtatunk az eddigi életmódunkon, vagy szedhetjük a sátorfánkat erről a bolygóról. Hogy ez gyakorlatilag mit jelent, annak az eldöntését az olvasó fantáziájára bízzuk.
A neves mezőgazdasági kutató szavai szerint az ember ökológiai lábnyoma jelenleg átlagosan 2,1 hektár. Ez azt jelenti, hogy ha a javakat egyenlően osztanák el, akkor szükségletei, fogyasztása kielégítésére ekkora terület jutna minden egyes földlakónak. Sierra Leonéban az ökológiai lábnyom kisebb, mint 1 hektár, de Norvégiában, Kanadában vagy az Egyesült Államokban eléri a 9 hektárt is, tehát többszörösen meghaladja az átlagot. Ezeknek az országoknak a lakosai tehát valóban nagy lábon élnek.
A fönti adatok nemcsak az igazságtalan elosztásra derítenek fényt. Tudjuk, hogy a feltörekvő országokban élők is a nyugati életszínvonal után áhítoznak, vagyis minimum a 9-es ökológia lábnyom elérésére törekszenek. Ha az iparosodásra hagyatkozó gyors fölzárkózással – ami Kínában és Indiában már két évtizede folyamatban van – ezt sikerül elérniük, akkor az óriási mértékben megnöveli a környezeti leterheltséget. Arról nem is beszélve, hogy a Föld lakossága is rohamos ütemben gyarapodik, vagyis mindig több embert kell eltartania a bolygónak.
Csak egyetlen módon léphetünk túl ezen a problémán: ha megtanulunk a fenntartható fejlődés keretein belül élni. A mezőgazdaság területén az erre törekvő egyik legígéretesebb kísérlet a biotermesztés.
Az élhető jövő érdekében gyökeres változtatásra volna szükség, s tudjuk, a változást mindig magunknál kell kezdeni. Első lépésnek az is megteszi, mondta hallgatóságának Berényi János, ha holnaptól fogva nem műanyag bevásárlószatyorban visszük haza a kenyeret. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy egy otthoni szatyorral vagy egy kosárral indulunk el a pékhez.
