Sors d öntő változás előtt áll a szerbiai mezőgazdaság az ország európai uniós csatlakozási törekvései következtében. Az EU-ba való belépésre valószínűleg még sokat kell várni, de a nagy gazdasági szövetség hatása már most jól érzékelhető. Az átmeneti kereskedelmi egyezmény életbe léptetésével megtörtént az első lépés a teljes piacnyitás felé, s a szerb agrártárcában is gőzerővel dolgoznak az uniós jogszabályokkal egyeztetett új mezőgazdasági törvények meghozatalán. Aki képes lesz alkalmazkodni, az előtt óriási lehetőségek nyílnak meg a piacnyitással, aki viszont nem, az az új viszonyok közepette könnyen tönkremehet. A csatlakozás magyarországi tanulságairól beszélgettünk dr. Csáki Csaba akadémikussal, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanárával.
– Az utóbbi 10–15 évben szakmailag viszonylag keveset foglalkoztam Szerbiával. 1991-től fogva 12 éven át a Világbankban dolgoztam. Igaz, ott több olyan területtel találkozhattam, ami ehhez a régióhoz kötődött, mégsem kifejezetten Szerbiához. A horvátországi helyzetet például jóval behatóbban ismerem.
Annak idején a horvátországi és a vajdasági mezőgazdaság azonos fejlettségi szinten állt, már ezért is érdekes lehet számunkra az ottani helyzet. Miben látja a jelenlegi horvát agrárium fő problémáját?
– Ők egy nagyon támogatott, protekcionista mezőgazdaságot működtetnek. Erőteljesen törekednek a piac lezárására, igyekeznek elzárkózni a külföldi befolyástól. Ezúton próbálják magasan tartani az árakat, nagy jövedelmet szavatolni a horvát gazdáknak. Ez azonban később visszaüthet, gondot jelenthet majd az EU-tagság elnyerésekor, mert ez a protekcionizmus negatív hatással van a versenyképességre, de a mesterségesen magasan tartott fölvásárlói árakat is lecsökkentheti majd a csatlakozás.
A földszerkezet területén közös szomszédunknál az utóbbi időben milyen változások mentek végbe?
– E tekintetben Horvátországban hasonló a helyzet, mint itt Szerbiában. A mezőgazdasági birtokok magánosítása során rengeteg visszásság történt: privatizálták azokat, de gyorsan csődbe mentek, eltulajdonították a vagyont, majd az állam újra megvette a birtokokat, később ismételten magánosította azokat. Ez bizony egyáltalán nem egy transzparens, átlátható folyamat volt.
A jelenlegi szerb agrárminiszter bevezetett egy olyan újítást, ami szerint csak azok a gazdaságok jogosultak a területalapú támogatásra, amelyeknek tulajdonosai a mezőgazdasági nyugdíjalap biztosítottjai. Van ehhez hasonló kikötés az Európai Unió országaiban?
– Az európai uniós országokban a földalapú támogatásokkal kapcsolatban nem ismerek ilyen kikötést. Van olyan támogatási forma is, amit a természeti károk, jégverés, fagykár után folyósítanak. Ezt csak azok igényelhetik, akik befizetnek ebbe az uniós alapba. A földalapú támogatás száz százalékban az uniós költségvetésből érkezik, s nincs olyan kitétele, mint amit említett.
A jövőben várhatóan csökkentik az uniós támogatásokat.
– 2012-ig nem. Addig még növekedni is fog a támogatás. 2012-ben a most csatlakozó országokban is eléri a 15 régebben csatlakozott ország szintjét. Utána lehetséges, hogy csökken.
Hogyan ítéli meg Magyarország teljesítményét hat évvel a csatlakozás után?
– Az adottságaihoz mérten Magyarország rosszul teljesített. Nálunk a földek 24 százaléka például a városi emberek tulajdonában van, akik bérbe adják a földet. S ez a bérleti díj hatalmas többletterhet jelent. A gabonaintervenciós helyzet 2004/2005-ben megrendítő csapást mért a magyar állattenyésztésre, az állattenyésztők ugyanis az uniós gabonafelvásárlás miatt nem juthattak hozzá a takarmányhoz, mert a gazdák az intervenció során túladtak a gabonájukon.
Úgy tudom, Magyarország ma már sertéshús-behozatalra szorul.
– Így van. Valamikor 10 millió sertést tartottak az országban. A kistermelők azért hagyták abba, mert nem tudják biztosítani az elvárt minőséget, a nagyok pedig azért, mert drága a takarmány. Csak a nagyobb üzemek maradtak fenn, amelyek képesek voltak alkalmazkodni a megnehezedett feltételekhez.
Szerbiában elavult a mezőgazdasági feldolgozóipar. Ezen a helyzeten mi segíthet?
– Legjobb lenne saját bázisú feldolgozóipart kifejleszteni. Ezt tették a lengyelek is. Támogatott hitelekkel tudná ezt az állam elősegíteni. Ez azonban nem könnyű dolog. Egyszerűbb megvalósítani addig, amíg Szerbia nem tagja az EU-nak, mert utána már áramlik a külföldi termék az országba.
Szerbiában a politikába is befolyó gazdasági oligarchák uralják a terepet. Hogyan lehetne kivédeni azt, hogy ne tegyék rá teljesen a kezüket a mezőgazdasági feldolgozóiparra azon a címen, hogy ez a mi hazai iparunk?
– Ez bizony nehéz dolog. Magyarországon is van erre példa. A pénz az egy rendkívül nagy úr. Akinek szabad tőke áll rendelkezésére, annak nem lehet útját állni. Én azt mondom, hogy még mindig jobb az, ha a hazai oligarchák kezében van az ipar, mint olyan multinacionális vállalatok kezében, amelyek nem törődnek egy adott ország érdekeivel.
Itt a 2001-ben beindult földprivatizációval szinte középkori méretű, akár 20 000 hektáros nagybirtokok jöttek létre. Van erre példa Magyarországon?
– Nincs. Nálunk, ha jól tudom, a legnagyobb birtok 10 000 hektár körüli. A tipikus nagy magánüzem 3000 és 5000 hektár közötti földterületet művel. Tudni kell azt is, hogy Magyarországon a nagyüzemek az államtól bérlik a földet, az tehát nem a saját tulajdonuk.
