Mit tart a vajdasági magyarság legégetőbb problémájának?
László Bálint: A negatív természetes szaporulatot, ugyanis már hosszú évtizedek óta fogy a népesség. Ezt a demográfiai hullámvölgyet szeretnénk átbillenteni pozitív irányba.
Milyen iskolahálózatot tart elfogadhatónak a magyar diákok számára?
– Egy olyan megreformált iskolahálózatot, amelyben a jelenlegi több mint 70 általános iskola és középiskola közül, ahol magyar oktatás folyik, néhányat ki kellene emelni, és színmagyar iskolává átalakítani.
Hosszú távon járható útnak tartja-e a magyar diákok összevonását egy iskolába a szórványban?
– Igen. Azokban az esetekben, ahol a megszűnés veszélye fenyegeti a magyar tagozatok létét, ott az összevonások egy kezdeti ideiglenes megoldást jelentenek.
Számíthat-e a szórványmagyarság pozitív diszkriminációra?
– Mindenképpen. A szórványmagyarságot legalább háromszor-négyszer nagyobb odaadással és erővel kell védelmezni, mint a tömbmagyarságot, hiszen sokkal összetettebb, nehezebb a problematikája, mint a délvidéki tömbnek.
Mi a tervük a Magyar Szóval és a Hét Nappal?
– Az új nemzeti tanácsnak felül kell vizsgálnia a Magyar Szó eddigi tevékenységét, meg kell határoznia bizonyos beszámolási periódusokat a főszerkesztőknek, ahol az eladási mutatókra koncentrálva figyelnie kell, hogy milyen teljesítményt értek el, valamint függetlenítenie kell a lapokat mindenféle politikai nyomástól. Minden közéleti szereplőnek egyaránt meg kell jelennie mindkét lapban, ezért a Hét Napot teljesen pártpolitikamentessé kell tenni, ugyanis most úgy üzemel, mint egy pártlap.
Milyen lépéseket tart fontosnak a vajdasági magyar könyvkiadás fejlesztésének érdekében?
– A vajdasági magyar könyvkiadásnál előtérbe kell helyezni az amatőr és méltatlanul elhallgattatott íróink alkotásait, számítunk magyarországi támogató pénzek további bevonására, és egyúttal meg kell oldani a könyvek terjesztését, ugyanis képtelenség, hogy egy szabadkai könyvvásáron egyetlenegy magyar könyvet sem lehet találni.
Melyik a kedvenc vajdasági magyar művelődési rendezvénye?
– A Gyöngyösbokréta mint népi jellegű kulturális rendezvény.
Mit gondol a többi listavezetőről?
– Bunyik és Murényi úr, valamint Csengeri úr nem elsősorban a délvidéki magyar közösség fejlesztése, támogatása miatt indul a nemzetitanács-választásokon, hanem háttérerők mozgatják őket, vagyis a Demokrata Párt, így nem reprezentálhatják az itteni magyarságot. Korhecz úr pedig több mint 10 éve van a tartományi hatalomban, és úgy gondolom, ez idő alatt sok lehetőséget mulasztott el, ezért szerintem másnak kellett volna elfogadnia a listavezetői szerepet.
Mit tart a vajdasági magyarság legégetőbb problémájának?
Murényi Tibor: Az oktatást, hiszen a magyar gyerekek diszkriminálva vannak a többségi nemzettel szemben, ugyanis általában csak a hároméves szakmunkásképzőkbe tudnak csak bejutni, míg a négyéves középiskolák elsősorban a szerb nemzetnek vannak fenntartva.
Milyen iskolahálózatot tart elfogadhatónak a magyar diákok számára?
– Az óvodától az egyetemig le kell fedni az iskoláztatást. Ha szükséges műszaki, bölcsészeti magyar tannyelvű kart kell alapítani.
Hosszú távon járható útnak tartja-e a magyar diákok összevonását egy iskolába a szórványban?
– A Magyar Liga nem támogatja ezt az ötletet, hiszen minden magyar ott érzi magát jól, ahol él. A tagozatok összevonása a szülőket is elviszi a szórványból.
Számíthat-e a szórványmagyarság pozitív diszkriminációra?
– A szórványmagyarság a Magyar Liga támogatását fogja élvezni. Hiszek abban, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kellőképpen fog fellépni és odahatni, hogy a szórványmagyarság megmaradjon.
Mi a tervük a Magyar Szóval és a Hét Nappal?
– Mindenféleképp meg kell őrizni a magyar nyelvű tájékoztatási rendszert, mind az elektronikus médiát, mind az írott sajtót, viszont fontos, hogy a tájékoztatás nyílt legyen, és egyetlen lap se legyen pártok szócsöve.
Milyen lépéseket tart fontosnak a vajdasági magyar könyvkiadás fejlesztésének érdekében?
– Mindenesetre támogatni kel az írást és a könyvkiadást, hiszen Vajdaságban kellő számban találhatunk olyan magyar embereket, akik műveltek és tudnak írni. A tartománynak és a magyar nemzeti tanácsnak támogatnia kell őket.
Melyik a kedvenc vajdasági magyar művelődési rendezvénye?
– A Gyöngyösbokréta.
Mit gondol a többi listavezetőről?
– Mindenki hozzáértő ember, valójában közös a célunk, vagyis a magyarság megőrzése, hiszen a kultúránk, a hagyományaink és a megmaradásunk a tét. Igaz, hogy a különbözőképpen közelítjük meg a témát, de a cél közös. Minden tiszteletem előttük, hogy a magyarságért lépni akarnak.
Mit tart a vajdasági magyarság legégetőbb problémájának?
Bunyik Zoltán: A gazdasági válság okozta szegénységet, amely fokozatosan sújtja a magyar kisebbséget, jobban, mint a többségi nemzetet.
Milyen iskolahálózatot tart elfogadhatónak a magyar diákok számára?
– Az iskolahálózat már most is elég fejlett, inkább diákhiánnyal küszködünk. Tennivaló a szakközépiskolák és az egyetemi karok profiljainak meghatározásában van, vagyis nincsen elég versenyképes szakmánk.
Hosszú távon járható útnak tartja-e a magyar diákok összevonását egy iskolába a szórványban?
– Ennek széleskörű témának kellene lennie, sokrétű konzultációval. Szakmailag járható út, azonban úgy kellene megoldani, ahogy a többség, vagyis a szülők szeretnék.
Számíthat-e a szórványmagyarság pozitív diszkriminációra?
– Számíthat. Eddig is megvolt, csak nem elegendő mértékben. A szórványmagyarsággal és a tömbmagyarsággal alkot egészet a vajdasági magyarság. Bármelyik nélkül hiányos, hitem szerint ennek a tudata megérlelődött.
Mi a tervük a Magyar Szóval és a Hét Nappal?
– A Magyar Szó kapcsán az a tervünk, hogy kivizsgáljuk az eddigi intézkedéseket, amelyek oda vezettek, hogy csökkent a lap példányszáma és nagy elbocsátások történtek, valamint számos más problémát okozott a Magyar Szó irányításában. Egyébként a Magyar Szóval és a Hét Nappal kapcsolatban is a teljesen szabad sajtó elvét képviseljük. Szüksége van a vajdasági magyarságnak a pártatlan tájékoztatásra.
Milyen lépéseket tart fontosnak a vajdasági magyar könyvkiadás fejlesztésének érdekében?
– A könyvkiadás problémája az internet korában immár globális problémának számít. A könyvkiadás támogatások nélkül nem képzelhető el. Szükségesnek látjuk a magyarországi, valamint a hazai támogatások növelését egyaránt, és a könyv eljuttatását az olvasókhoz, különböző könyvbuszok által. Szakembereink, könyvkiadóink vannak.
Melyik a kedvenc vajdasági magyar művelődési rendezvénye?
– A népzenét és a hagyományokat ápoló rendezvények: a Gyöngyösbokréta és a Durindó.
Mit gondol a többi listavezetőről?
– Öt jó lista versenyez, és ezek közül mi vagyunk a legjobbak.
