Mint ismeretes, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nem vett részt a magyar választói névjegyzék összeállításában, valamint elutasította annak lehetőségét is, hogy részt vegyen a nemzetitanács-választásokon.
Lapunk felkereste Tari Istvánt, a VMDK alelnökét, hogy értékelje a nemzetitanács-választásokat.
– Igen komoly sárdobálás folyik, ezért jó döntés volt, hogy mindebben nem veszünk részt – nyilatkozta lapunknak a párt alelnöke.
Szavai szerint nem támogatnak választói listát, ugyanis a választói névjegyzék „szánalmasan kialakított névjegyzék”, és az a saját megszégyenítésünk, ha azt kérjük a Szerb államtól, ismerje el, hogy magyarok vagyunk. Mint megjegyzi, az állam feladata lett volna a lista felállítása.
– Azzal, hogy az állam nem vette komolyan feladatát, minket sem vett komolyan és a nemzetitanács-választásokat sem veszi komolyan. Ha megtette volna, ma senki sem kérdőjelezné meg a listák legitimitását – mondta Tari István.
A VMDK már a zentai tanácskozáskor is arra kérte a Magyar Koalíció köztársasági képviselőit, hogy ne szavazzák meg nemzeti tanácsról szóló törvényt, mondta az alelnök, majd hozzátette: „egy háttéralku következtében, a választás előtti koalíció elképzeléseivel, valamint autonómiatörekvéseivel szemben született meg a törvény”.
– Nem a listák szoktak hitelesek lenni, hanem az emberek. Az, hogy ilyen szerencsétlen helyzet alakult ki, annak mi magunk is részesei vagyunk. A legnagyobb baj, hogy a lista nem legitim. Egyszerűen nem lehet tudni, hogy hány magyar van Vajdaságban. Ugyanakkor egyetlenegy magyar választópolgár sem hagyható ki a választói névjegyzékről – szögezte le a VMDK alelnöke.
Véleménye szerint azok, akik elfogadják a háttéralkukat, nem nőttek fel a vajdasági magyar közösség vezetéséhez.
VMDP: HELYREHOZHATATLAN HIBA
Ágoston András, a VMDP elnöke még vasárnap továbbította közleményét, amelyben pártja választmánya értékelte a nemzetitanács-választások politikai előkészületeit.
Közleményükben megállapítják: „A nemzeti tanácsokról szóló hatályos törvény teremtette helyzetben, a megválasztás előtt álló MNT-ben máris túlsúlyba kerül a szerb nemzeti érdek. Immár bebizonyosodott: az MNT a hiányos magyar választói névjegyzék miatt nem lesz legitim, s az összeállításával kapcsolatos mesterkedések folytán legális sem.” Ezt követően a második pontban kiemelik, hogy „nincs hiteles magyar választói névjegyzék”, valamint: „helyrehozhatatlan hiba, hogy a vajdasági magyar szavazók jelentős hányada egyáltalán nem került fel a magyar választók névjegyzékére”.
A közleményben kritizálják a Vajdasági Magyar Szövetséget és Demokrata Pártot egyaránt: „A VMSZ megtévesztő »árvalányhajas aláírásgyűjtése« nyomán a tömb nagyobb része és néhány bánáti sziget magyar szavazói felkerültek ugyan a magyar választók névjegyzékére, de (az adatvédelmi ombudsman szerint jogszabályellenesen) egyben elhelyezték őket a párt adatbázisában is” – olvasható a közleményben.
A Demokrata Párttal kapcsolatban megjegyzik: „Háta mögött a szerb hatalmi gépezettel, mindent megtett, hogy a magyarok, akik e párt magyar tagjainak szervezésében iratkoztak fel a magyar választói névjegyzékre, gyakorlatilag a DP politikai uszályába kerüljenek”.
„S az is csak politikai akarat kérdése, hogy a legfiatalabb, több tagjának szélsőjobboldali kötődése miatt egyszer már megdorgált és ebből kifolyólag zsarolható magyar párt is beálljon a DP-s táborba” – olvasható a párt közleményében.
Utolsó pontjukban megjegyzik: „Ilyen körülmények között az MNT munkájának állandó kritikus elemzése, valamint magyar autonómiáért folytatott küzdelem jelentősége még inkább növekszik”.
