2024. május 11., szombat

Júliusban már egyáltalán nem lesz infláció?

Az infláció lassul, márciusban érte el a 16,2 százalékos maximumot.

Milan Trajković, a Szerb Nemzeti Bank gazdaságkutatási és statisztikai osztályának főigazgató-helyettese a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként elmondta, hogy július első 15 napjában szinte nem voltak áremelkedések, és hozzátette, hogy a havi infláció átlagosan 1,3 százalékra csökkenésére számít az idei év második felében.

Szerbiában már csökkent az import infláció aránya, mondta Trajković.

Az infláció Szerbiában a júniusi 14,8 százalékról most 13,7 százalékra esett vissza. Az árak azonban tovább emelkedtek az elmúlt hónapban. Éves szinten egyes élelmiszerek hivatalosan több mint 40 százalékkal drágultak.

Milan Trajković közölte, hogy fontos különbséget tenni az éves és a havi infláció között.

– Éves összevetésben az infláció lassul, márciusban érte el maximumát, 16,2 százalékot, most pedig 13,7 százalékos. Még mindig van némi havi árnövekedés. A jó dolog az, hogy a havi áremelkedés is lassul. Abban az időszakban, amikor a legmagasabb inflációval szembesültünk –tavaly áprilistól idén februárig – 1,3 százalék volt az átlagos havi infláció. Az elmúlt néhány hónapban havi 0,7 százalék körül volt – fogalmazott Trajković.