2024. május 12., vasárnap

Várólisták az állami idősotthonokban, míg a magánintézetekben van elegendő hely

A Belgrádi Gerontológiai Központban a várólistákon jelenleg 315 személy szerepel – írja a 021.rs hírportál.

A magánintézetekben azonban fordított a helyzet, ugyanis a kapacitások 80 százaléka van megtelve. A munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium tájékoztatása szerint az új Valjevói Gerontológiai Központ még az idei év első felében megnyílik.

– A várólistákon szereplő felhasználók száma folyamatos növekedést mutatott egészen a koronavírus megjelenéséig, míg 2020 és 2021-ben ez a folyamat megállt. Ezt követően 2022-ben a várólistákon sokkal többen szerepeltek, mint 2021-ben – közölték a Tanjug hírügynökséggel a munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium illetékesei.

Szerbiában 40 gerontológiai központ és idősotthon működik, amelyek többsége Vajdaságban található. A teljes kapacitásuk 9326, amelyben 1000 szabad hely van.

Radoslav Milovanović, a Szerbiai Szociális Védelmi Magánintézetek Egyesületének elnöke elmondta, hogy Közép- és Nyugat-Szerbiában nincs elegendő idősotthon.

– Összesen 270 otthon van, amelyek közül több mint 170 az egyesületünk tagjai. Ebből a 270-ből közel 170 Belgrádban található az ország többi részén pedig hiány mutatkozik. Reméljük, hogy lesznek olyan beruházók, akik befeketetnek majd olyan városokba is, mint Kruševac, Pirot, vagy Vranje, de Kelet-Szerbiába is, ahol alacsony a kínálat – mondta Milovanović.

Hozzátette, hogy Nišben jó a telítettség, habár lehetne még fejleszteni. Hasonló a helyzet Újvidéken, Szabadkán és Leskovácon is, ugyanakkor a kisebb településeken is egyre nagyobb az érdeklődés.

Elmondta, hogy a magánintézetekben 50 ezer és 150 ezer dinár között mozognak az árak, majd hangsúlyozta, hogy tévedés azt hinni, hogy sok pénzt lehet keresni ebben az ágazatban.

Kiemelte, hogy nincsenek várólisták, a magánintézetekben tízezernél is több férőhely van, a telítettség pedig nyolcvan százalékos.

Nyitókép: pixabay.com