Dejan Damjanović jogászt nevezte ki a köztársasági képviselőház tegnap a Korrupciómegelőzési Ügynökség élére. A közzétett életrajz szerint Damnjanović megalapítása óta dolgozik az ügynökségnél, 2012-től a Korrupciómegelőzési Ügynökség igazgatói hivatalának vezetője.
Közélet
A vonaton írták alá a Belgrád–Niš gyorsvasút építésére szánt 598 millió eurós beruházási támogatás első részletéről szóló szerződést, amely a 10-es vasúti folyosó pénzügyi csomagjának része, tudósí...
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ma azt mondta, hogy Ukrajna a hosszú távú tervek szerint tagja lesz a katonai szövetségnek – jelenti a B92.
Az újvidéki Művészeti Akadémia a hét végéig várja a középiskolás diákokat, illetve mindazokat, akik ebben a felsőoktatási intézményben szeretnének továbbtanulni. A héten találkozhatnak a tanárokkal, a
Fontos hír Brüsszelből, hogy a felek különbözőképpen tolmácsolják az ott történteket – fogalmazott a Szerbiai RTV műsorában Milovan Drecun, a köztársasági parlament Koszovóval foglalkozó bizottságá...
Az idei tanévben a szerbiai oktatásban számos változást jelentettek be, amelyek egy részét már elfogadták, néhányat pedig a következő hónapokban és években hajtanak végre. A Szerbiai Iskolaigazgató...

