Aleksandar Vučić államfő ma Irak, Kuvait, Nepál és Palesztina külügyminiszterével is folytatott tárgyalásokat, amelyeknek témája a Szerbia és az adott ország közötti viszony erősítése, és az együttműködés bővítése volt.
Közélet
A magyar rendőrség egy szerbiai állampolgárt tartóztatott le, akit azzal gyanúsítanak, hogy menekülteket próbált Magyarországon keresztül átcsempészni Nyugat-Európába.
Felállnak a frontok! Még fél év választ el bennünket a francia elnökválasztástól, de Franciaországban már teljes gőzzel tombol a választási kampány, szinte az egész politikai élet már ennek jegyében zajlik.
Szerbiában az elmúlt 24 órában 4803 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, összesen 15.784 tesztet végeztek el.
Kórházba került Miloš Zeman cseh elnök, napokkal az előtt, hogy kormányalakítási megbízást kéne adnia a szombati cseh választások után, melyen preferáltja, Andrej Babiš kormányfő pártja, az ANO elvérzett, és csak a második helyet tudta megszerezni.

