Egy negyvenhat éves nő holttestét emelték ki a Dunából a Žeželj-híd újvidéki oldalán – írja a 021.rs hírportál.
Közélet
Négy általános iskolából jelentettek ma bombariadót Kragujevacon. Emellett a Kragujevaci Egyetem Rektorátusi épületéből, valamint a Fogászati Hivatalból is, erősítette meg a Tanjugnak a helyi rendőrség.
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetést adott ki holnaptól, ugyanis záporokra, zivatarokra kell számítani, jelentős mennyiségű csapadékkal.
Másodszor hirdette meg a Magyar Nemzeti Tanács Magyarország igazságügyi minisztériumának támogatásával a jogászösztöndíjat. A pályázat részleteiről mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke,...
Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy minden észak-koreai nukleáris kísérletre heves reakció lesz a válasz a világ minden részéről.
Aleksandar Vučić államfőnek el kell határolódnia az olyan kétes múltú üzletemberektől, mágnásoktól és koalíciós partnerektől, mint amilyen Bogoljub Karić, a Szerbia Ereje Mozgalom elnöke és a Mobtel egykori távközlési vállalat tulajdonosa, ha komolyan gondolja az európai integrációk folytatását – értékelte a Danas napilapnak nyilatkozva Mihailo Crnobrnja emeritus professzor, az Európai Integrációs Központ szervezet igazgatója. Mint mondta, a fehéroroszországi rezsimmel való kapcsolatai miatt Karić is a nyugati szankciók egyik áldozata lehet,...

