Észak-Korea két robotrepülőgépet lőtt ki tegnap a Sárga-tengerbe. Feltételezhetően ezzel válaszolt az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea közös rakétavédelmi hadgyakorlatára, amelyet a múlt héten...
Közélet
Aleksandar Vučić államfő vasárnap egyeztet a koszovói szerbek képviselőivel, miután ma Brüsszelben tárgyalt Albin Kurti koszovói kormányfővel az EU közvetítésével zajló, Belgrád és Pristina közötti dialógus keretein belül.
Az országban aktuális járványmutatók alapján az illetékes szakcsoport ma úgy döntött, nincs akadálya annak, hogy szeptember elsején tantermi oktatással kezdődjön meg az új tanév. Arról is döntés sz...
Csütörtökön a tervek szerint megkezdődött az Európai Unió közvetítésével a Belgrád és Pristina között zajló brüsszeli párbeszéd aktuális köre, amelynek eredménytelenségét az EU képviselője erősítet...
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszte...
A budapesti Gyermekek Háza képviseletében Kókayné Lányi Marietta , pedagógiai vezető és Szabó Éva tanító az Együttműködő feladatvégzés, kooperatív tanulás témakörében tartott előadást az

